
A háromszéki embereknek egyáltalán nem mindegy, hogy Magyarországot milyen kormány vezeti, ezért – ha már megteremtetett ennek lehetősége – el kell menni szavazni, hangoztatta Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke a júliusi
2017. augusztus 01., 00:242017. augusztus 01., 00:24
A háromszéki embereknek egyáltalán nem mindegy, hogy Magyarországot milyen kormány vezeti, ezért – ha már megteremtetett ennek lehetősége – el kell menni szavazni, hangoztatta Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke a júliusi megyeinfón.
Minden magyar állampolgár szavazhat, de csak akkor, ha regisztrált. Természetesen csak az regisztrálhat, aki korábban megkapta a magyar állampolgárságot – emlékeztetett Tamás Sándor. Látjuk, hogy most olyan nemzeti kormánya van Magyarországnak, amely nem csak politikai nyilatkozatokat tesz, hanem megmaradásunkat, fejlődésünket segítő programokat kezdeményez – tette hozzá.
– Igen, az a célunk, hogy az Orbán Viktor vezette kormány folytathassa a munkát, és ehhez mi, háromszékiek is hozzá akarunk járulni. 2014-ben a mai nemzeti kormány pártja mintegy 65 ezer szavazatot kapott Erdélyből, ami éppen „átbillentette” a kétharmadot – jelentette ki Tamás.
Aki augusztus végéig kéri a magyar állampolgárságot, az jó eséllyel december végéig meg is kapja, és marad ideje regisztrálni a választások előtt. Aki már regisztrált, annak nem kell még egyszer megtennie – foglalta össze a megyetanácselnök.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!