Hirdetés

Elszigetelnék a magyarokat

Az elkövetkező időszakban teljesen értelmetlen lenne elszigetelt frakcióként tevékenykedni a parlamentben, mondta Kelemen Hunor Sepsiszentgyörgyön. Többek közt ez az érv szólt amellett, hogy az RMDSZ folytassa a parlamenti együttműködést a kormánykoalícióval.

Hirdetés

A történelem káráról

Hogy milyen jelentős hatással vannak a mindennapjainkra a múlt eseményei, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés közelgő centenáriuma miként kavarja fel a romániai politika öntudatát.

A történelem káráról
2017. szeptember 11., hétfő

A történelem káráról

Hirdetés
2017. szeptember 11., hétfő

Remek szezonkezdés

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub cselgáncs-szakosztályának növendékei Veres László szakvezető irányítása alatt augusztus elsejétől elkezdték az intenzív felkészülést az őszi idényre, azóta már túlvannak egy egyhetes edzőtáboron, illetve az első megmérettetésen is.

Remek szezonkezdés
Remek szezonkezdés
2017. szeptember 11., hétfő

Remek szezonkezdés

Hirdetés
2017. szeptember 11., hétfő

A városé lesz a focipálya?

A kormány egy decentralizációs tervezeten dolgozik a sport területén, ezzel pedig újra felvillan egy reménysugár, talán mégis a városé lesz Szemerja negyedi stadion. Minderről Kelemen Hunor beszélt sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján.

A városé lesz a focipálya?
A városé lesz a focipálya?
2017. szeptember 11., hétfő

A városé lesz a focipálya?

2017. szeptember 11., hétfő

Megvan a KSE első sikere

Egy döntetlen és egy elveszített párharc után elérkezett a győzelem ideje is a Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata számára, a III. ligás pontvadászat harmadik játéknapján a vendég Barcarozsnyói Olimpic Cetatet kényszerítették térdre Gazda József tanítványai a Sinkovits Stadionban. Győzelmüknek köszönhetően a kék-fehérek előléptek a bajnoki tabella nyolcadik helyére.

Megvan a KSE első sikere
Megvan a KSE első sikere
2017. szeptember 11., hétfő

Megvan a KSE első sikere

Hirdetés
2017. szeptember 11., hétfő

Biztató formában a Sepsi–SIC

A bajnoki címvédő Sepsi–SIC női kosárlabdacsapata három nap leforgása alatt kétszer gyűrte le a Brassói Olimpiát a vadonatúj Sepsi Arénában lejátszott felkészülési mérkőzéseken. Zoran Mikes csapata tegnap Magyarországra utazott, ahol az előző évekhez hasonlóan a szekszárdi Sió-kupán képviselik Háromszéket.

Biztató formában a Sepsi–SIC
Biztató formában a Sepsi–SIC
2017. szeptember 11., hétfő

Biztató formában a Sepsi–SIC

2017. szeptember 11., hétfő

Simona-szindróma?

A közéleti szereplők helyzete hasonlít néha a rég elhunyt költőkéhez, akiknek verseit irodalmárok elemzik kötetek halmazán át, diákoknak osztják ki vizsgatételként évente szerte a világon. Holott a halott költő, ha felébredne és megszólalna, lehet, azt mondaná, „bocsánat, én a versben nem ezt akartam mondani”. És megrepedeznének az irodalomtörténet patinás falai.

Simona-szindróma?
Simona-szindróma?
2017. szeptember 11., hétfő

Simona-szindróma?

Hirdetés
2017. szeptember 11., hétfő

A névadót ünneplik

A Tamási Áron Színház társulata augusztus 21-én tartotta évadnyitó gyűlését, és azóta Tamási Áron 120. születésnapjának megünneplésére, illetve az első bemutatóra, az Alice című előadás előkészületeire fókuszál Bocsárdi László irányításával, a sZempöl együttessel közösen.

A névadót ünneplik
A névadót ünneplik
2017. szeptember 11., hétfő

A névadót ünneplik

2017. szeptember 11., hétfő

Kettős ünnep Imecsfalván

Szombaton fennkölt egyházi ünnepség zajlott Imecsfalván, ugyanis a Kisboldogasszony-napi búcsú alkalmával a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend által adományozott Szent László-mellszobrot is leleplezték.

Kettős ünnep Imecsfalván
Kettős ünnep Imecsfalván
2017. szeptember 11., hétfő

Kettős ünnep Imecsfalván

2017. szeptember 11., hétfő

Spontán születés

Csütörtök délután a Köntés Galériában rendhagyó kiállítástérben, rendhagyó festmények között nyitotta meg Becsey Zsuzsa kiállítását Bumbi, alias Bob József marosvásárhelyi képzőművész. A sokoldalú alkotó a lepedővászonra, selyemre festett művek mellett improvizációs koncerttel is elbűvölte a látogatókat.

Spontán születés
Spontán születés
2017. szeptember 11., hétfő

Spontán születés

2017. szeptember 11., hétfő

Kovácstalálkozó Szentgyörgyön

„Mintha életre kelne a vas a kezük alatt!” – fogalmazta meg találóan egy idős asszony, aki a hétvégén a sepsiszentgyörgyi Szabadság téren zajló III. Nemzetközi Kovácstalálkozón a nézősereg soraiban megigézve nézte, amint a tapasztalt szakemberek az amúgy „makrancos” vasat könnyed mozdulatokkal formálták, és alakították gyönyörű dísztárgyakká, hasznos szerszámokká, netán szemet megkapó ékszerekké.

Kovácstalálkozó Szentgyörgyön
Kovácstalálkozó Szentgyörgyön
2017. szeptember 11., hétfő

Kovácstalálkozó Szentgyörgyön

Hirdetés
Hirdetés
Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése
Megnyitás

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése

Különleges időutazásra hívja olvasóit a Médiatár és a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést. A filmkockákat Boda Jenő tanár-edző osztotta meg.

2017. szeptember 11., hétfő

Szolga népek Bábele

Szeretnék egyetérteni az emberekkel abban, hogy márpedig Romániában magyarellenes, ártatlan provokáció – úgy fordítanám székely-magyar nyelvre, hogy hergelés – nincs. Az ókori Róma jogrendjében – Napóleon törvénykönyve is átvette, ma is érvényes – a gyilkolási, bűnözési szándékot épp úgy büntetik, mint a tettet.

Szolga népek Bábele
Szolga népek Bábele
2017. szeptember 11., hétfő

Szolga népek Bábele

Hirdetés
2017. szeptember 11., hétfő

Illetékesen

Senki sem próféta a saját hazájában! Ennek a bibliai eredetű szállóigének (Lukács, 4.24) az igazát gyakran Petőfi közismert választási kudarcával szokás igazolni. Március 15-e hősként ünnepelt közszereplőjét 1848 júniusában kiskunjai között, saját szülőföldjén, Szabadszálláson érte a csalódás, amikor a népképviseleti választások kampánya során – hogy magának a költőnek a szavait idézzem – egy „dühöngő részeg csorda” támadt rá, s híveit megakadályozták, hogy rá szavazzanak.

Illetékesen
Illetékesen
2017. szeptember 11., hétfő

Illetékesen

2017. szeptember 11., hétfő

Robban a puliszka

A székelyudvarhelyi miccs-botrány kapcsán két dolgot emelnék ki. 1. Nem kell minden videoblogger bejegyzésére felülni, mert nagyon könnyű a valóságot meghamisítani. 2. Az alkalmazott annyit elmotyoghatott volna románul, hogy zárva vannak, vagy legalább kézzel, lábbal mutogasson az órarendre.

Robban a puliszka
Robban a puliszka
2017. szeptember 11., hétfő

Robban a puliszka

2017. szeptember 11., hétfő

Kezdés

Ki a szabadba! Föl, föl a csillagokig, de a Hold drága pereméig legalább! Fájhat egy picit, tudom, de a pici fájás benne a legszerelmesebb órában is. Különösen akkor kerül oda, ha valamilyen okból emlékeznünk kell, nem később, de most leginkább, hiszen a virággal, koszorúkkal egykor édes-ragyogóra bélelt, óriási nyitott kapuk a szabad, a próba, győzelem felé most szépen becsukódnak.

Kezdés
Kezdés
2017. szeptember 11., hétfő

Kezdés

Hirdetés
2017. szeptember 11., hétfő

Egy turisztikai térképet sérelmez

A MOL-benzinkutak bojkottjára szólította fel a romániai autósokat Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, aki azt sérelmezi, hogy a benzinkutaknál „az autonóm Székelyföld” térképét forgalmazzák.

Egy turisztikai térképet sérelmez
Egy turisztikai térképet sérelmez
2017. szeptember 11., hétfő

Egy turisztikai térképet sérelmez

2017. szeptember 11., hétfő

Már 34 ízben ölt a kanyaró

Tovább terjed a kanyaró, a héten 34-re emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma, és újabb 122 megbetegedést regisztráltak a megyei közegészségügyi intézetek – derült ki az országos tisztiorvosi szolgálat (INSP) honlapján pénteken közölt friss összesítésből.

Már 34 ízben ölt a kanyaró
Már 34 ízben ölt a kanyaró
2017. szeptember 11., hétfő

Már 34 ízben ölt a kanyaró

Hirdetés
2017. szeptember 10., vasárnap

Szőlős-diós túrógombóc bormártással

Szőlős-diós túrógombóc bormártással
Szőlős-diós túrógombóc bormártással
2017. szeptember 10., vasárnap

Szőlős-diós túrógombóc bormártással

Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés