A névadót ünneplik

A Tamási Áron Színház társulata augusztus 21-én tartotta évadnyitó gyűlését, és azóta Tamási Áron 120. születésnapjának megünneplésére, illetve az első bemutatóra, az Alice című előadás előkészületeire fókuszál Bocsárdi László irányításával, a sZempöl együttessel közösen.

Székely Hírmondó

2017. szeptember 11., 00:142017. szeptember 11., 00:14

A Tamási Áron Színház társulata augusztus 21-én tartotta évadnyitó gyűlését, és azóta Tamási Áron 120. születésnapjának megünneplésére, illetve az első bemutatóra, az Alice című előadás előkészületeire fókuszál Bocsárdi László irányításával, a sZempöl együttessel közösen.

Az évadtervet ezúttal is úgy alakították, hogy ígéretes, a társulat és a közönség számára eddig még ismeretlen új hangok, valamint kiforrott, sajátos rendezői formanyelvek is teret nyerjenek. A Lewis Carroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregényei alapján létrejövő Alice októberi bemutatóját Zakariás Zalán rendezése, az Escorial követi. A szilveszteri előadást, Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című komédiáját Sardar Tagirovsky viszi színre. Tavasszal Mezei Kinga újvidéki rendező Anna legendáját láthatjuk, majd a Radu Afrim által rendezett discOperett munkacímű produkciót.

Az öt bemutató mellett továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok fontos előadásai: a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom Bocsárdi László, az Évforduló Alexandru Dabija, a norway.today Kövesdy István, a Pénz az égből és Az ezredik éjszaka Zakariás Zalán és a Kaisers TV, Ungarn Porogi Dorka rendezésében. A Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás-előadóestet is játsszák az idei évadban.

Az új évad produkcióira mától lehet bérleteket váltani a városi szervezőirodában vagy a www.biletmaster.ro weboldalon. A tavaly vásárolt bérletek – a Mecénás-bérlet kivételével – az idei évadban is érvényesek. A bérletek, jegyek ára a tavalyi évadhoz képest nem változott, ez alól kivételt képez a diákjegy, amelynek ára 10 lej. Az Alice című produkció bérlettel és szabadjeggyel is megtekinthető 10 lejes felár kifizetésével.

Az ősz folyamán több kiszállást is tervez a társulat. A Rajtammaradt télikabát előadóesttel szeptemberben az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által szervezett a dráMa kortárs színházi találkozón lépnek fel, novemberben pedig Tiszaújvárosban játsszák az előadást a Színház Határok Nélkül nevű rendezvénysorozat keretében. A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja által többszörösen díjazott, a Színházi Kritikusok Díjára felterjesztett Liliom című előadást októberben a gyergyói Kollokviumon mutatják be. Az Alexandru Dabija rendezte Évforduló meghívást kapott a bukaresti Országos Színházi Fesztiválra (FNT). Az országos szemlére idén október 20–29. között kerül sor a Román Színházi Szövetség (UNITER) szervezésében.

A Szatmárnémeti Harag György Társulattal bérletcserét terveznek, melynek keretében a szatmárnémeti közönség a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadásukkal, míg a sepsiszentgyörgyi közönség a Tévedések vígjátékával találkozhat. Az idei évadot a REFLEX4 Nemzetközi Színházi Fesztivállal zárják, amelynek programját a későbbiekben tesszük közzé.

Az új évad előadásaival, rendezvényeivel kapcsolatos további tájékoztatásért, bérlet- és jegyvásárlásért várják az érdeklődőket a városi szervezőirodába, a 0267.312.104-es és 0728.083.336-os telefonszámokon, illetve a tasz.ro honlapon és színház Facebook-oldalán.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés