Kezdés

Ki a szabadba! Föl, föl a csillagokig, de a Hold drága pereméig legalább! Fájhat egy picit, tudom, de a pici fájás benne a legszerelmesebb órában is. Különösen akkor kerül oda, ha valamilyen okból emlékeznünk kell, nem később, de most leginkább, hiszen a virággal, koszorúkkal egykor édes-ragyogóra bélelt, óriási nyitott kapuk a szabad, a próba, győzelem felé most szépen becsukódnak.

Czegő Zoltán

2017. szeptember 11., 00:052017. szeptember 11., 00:05

Ki a szabadba! Föl, föl a csillagokig, de a Hold drága pereméig legalább! Fájhat egy picit, tudom, de a pici fájás benne a legszerelmesebb órában is. Különösen akkor kerül oda, ha valamilyen okból emlékeznünk kell, nem később, de most leginkább, hiszen a virággal, koszorúkkal egykor édes-ragyogóra bélelt, óriási nyitott kapuk a szabad, a próba, győzelem felé most szépen becsukódnak.

Így lenne ez ezen a tanévnyitó, magasabb szándékokkal indító napon is. Hiszen a szabadság nem métervászon, hogy abból hol itt, hol ott lehet kiollózni. A vakáció megteremtette jó iskolák és jó tanítók, tanárok odaadásával a szabadság minden színe-virágát a tanulók számára.

Az sem titok, az utóbbi hónapokban mi változott a műhelyekben. Az új technikai műhely hírét nem csak a szaga viszi, hanem az előkészítések hetei. Na és az érdeklődők.

Kutya se várja el az iskoláktól, hogy a mai, az első naptól megtépjék ostobák a nyáron megízlelt szabadságot kerékpáron, rakott szekéren, fönn a tanyán, hol az állatkákhoz szólván sokszor rájön a diák, hogy hiszen a gyapjas, a szarvas állat, a kolompos isten bizony érti a magyar emberi szót, csak nem tud válaszolni. Most indul a nagy iskolai hengermalom, semmivel se mohóbb, mint vala eddig. Legfennebb az új, játékos technika szerez a tudással együtt örömet kicsiknek, nagyoknak.

Hatalmas vállalkozás az óvodásokat éri, akik valami csipkés átmeneti lépcsőn illegnek a kitálalt tudás asztalához. Minden jónak helyet adnak az iskolákban. A tiszta nem fél, a gonosz igen. Azért marad távolabbra.

Van család, ahol anya észre sem vette, hogy fut az idő, a vakációból nem marad más, csak egy tarisznya, füzetekkel. Könyv még alig.

Van család, hol a tizenhárom éves legényke jó darabot tanult apától fenn a havasokon.

Főnök feszengjen, ipar remegjen, mert új hadak, új remények és energiák jelentkeztek. Áldanivalók, az szent és bizonyos. A hitványságot az iskola kiveti magából s a műhelyből. A tudás, az értelem örök, ha jó az.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés