Szolga népek Bábele

Szeretnék egyetérteni az emberekkel abban, hogy márpedig Romániában magyarellenes, ártatlan provokáció – úgy fordítanám székely-magyar nyelvre, hogy hergelés – nincs. Az ókori Róma jogrendjében – Napóleon törvénykönyve is átvette, ma is érvényes – a gyilkolási, bűnözési szándékot épp úgy büntetik, mint a tettet.

Székelyudvarhelyen, az állítólag nem is létező Székelyföldön csinos kis román cirkuszt hamisítottak a magyar kiszolgálónő ellen. Ismerjük az ügyet. Nem ártatlan, de nem ám a nyitás előtti román „vásárló” kihívó, a fiatal magyar lányt megalázó, hamisított videofelvétele, miegymás.

Én vettem a bátorságot – dehogy is a fáradságot! –, dologidőben, minden rosszindulat nélkül bejártam a nagypiacot, nézelődtem ott, ahol naponta megfordulok, és ahol egy magyar asszony azt válaszolta nekem egy alkalommal, úgy 4 éve a kérdésemre, „miért nem írja ki magyarul is, mit árul”, hogy a piac ellenőrzői megtiltották. Na, akkor se hittem, és ma sem.

Nézelődtem. A piac 3/4-ét a román árusok uralják. Csak „menet közben” rögzítettem magamban és a leendő olvasók kedvéért, ha így haladunk, akkor tényleg igaza lesz Valentin Roman újságírónak (írtunk róla minap), hogy „megadhatják nekünk a teljes autonómiát, ám akkor mi, székelyek, éhen és iskolai műveltetés nélkül kihalunk…”

Nocsak!

A piacon négy helyen találtam magyar nyelvű árumegnevezést (is). A többi román. A magyar árus sem használja a magyar megnevezést! És ezt én most úgy nevezem, hogy a minden-mindegy belenyugvás kórságtünete. Akkor meg kikért dörgedelmezünk? Kiknek a gyermekeiért? Hiszen innen csak egy lépés már a falunapok, a kürtőskalács, a harangszó és a zsoltár betiltása!

Az újságárus ablakára kiírva: ADAOS COMERCIAL. Egyéb semmi mellette, alatta, fölötte. No, nem azért járom a várost, hogy sírjak vagy nevessek. A textilpiacon kiírva: ZAMACO IMPEX, és hogy ne legyen egyedül föltűnő, odébb ez írva: ECMON. És hogy túl korán ne kiáltsak égbe, pár méterrel odébb kiírva, hogy croitorie–varroda. Kedves vásárló és olvasó, higgye el, ez kissé megnyugtatott.

De besettenkedem a piaci gyógyszertárba, úgy, ahogy édesanyám tanított, levett kalappal, és ott egy hosszú román felirat. Kérdezem a kedves magyar főnöknőt, mit jelent. Mondja, itt ülhet le a beteg a gyógyszerésszel megbeszélni… És magyarul miért nem írja? – Hogyne, azonnal kitesszük, semmi akadálya.

Én elköszöntem, hogy megkérdezhessem, mi az akadálya annak, hogy magyarul írják ki pl. a vendéglő nevét ahelyett, hogy: GANÉSA URBANIZÉ GARDEN. Szinte látom, hogy a Párizsból beözönlő franciák fordulnak is vissza: nincs ganyéza, akkor meg nem eszünk itt!

És itt a nemzetelhagyás ringyoid jele: FRESTILLERS Kézdivásárhely, Molnár Józsiás park. Istenem, ha ezt látná a kiváló férfi, Molnár Józsiás, a ’48-as forradalmár katonatiszt meg a fia, aki 1892-ben mondotta a magyar parlamentben: „van a királyi koronának egy kincse, Erdély, ahol ha nem élnének a székelyek, a korona már régen elveszítette volna…” Hát ezek szerint mi visszük veszendőbe taknyosul azt, amit Molnár Józsiásék, Csutak Vilmosék, László Ferencék megmentettek.

Ha ma Sepsiszentgyörgyön, a Bălcescu utcában ez olvasható egy kávézó tábláján: SAINT GEORGE TATTOO E PIERCING, és odébb emez: DESKJET INK ADVANTAGE, és a Székely Mikó Kollégium földszintjén, a szép főtéren: GUINNESS IRISH PUB, akkor miért is szájalunk költőkként és politikusokként? És rég várom a választ.

A Dona Gyógyszertárban egyetlen magyar tájékoztató, egy magyar szó nincs. Kérdeztem halkan a gyógyszerészt – neki sem volt szava. És EZ is jellemző. Néma gyermeknek… És itt van a kínai nagykereskedés a központban: egyetlen ember tud magyarul, akit meg- és elé kell keresnie a vásárlónak, mert mindenki román, és szót se tud magyarul!

Megkeresem a megsértett udvarhelyi lányt, vigasztalom. A mai román sajtó szerint (Ady: Vajon lehet-e jobbra várni?/ Szívünk és lelkünk fáj bele./ Vajon fölébred valahára/ e szolga népek bábele?) a magyarok felelősek a gyűlölködésért. Nem igaz. Az egyik román politikus mondta: „karóba kellene húzni a magyarokat is, nem csak az elaljasodottakat.” És Radu Banciu állatoknak nevezi a romániai magyarokat.

Szeretve tisztelt olvasóm, ezt akartam megbeszélni sokadszor Veled.