Van egy törvény, ami arról szól, hogy el lehet fogadni megyei és települési zászlókat. Ennek ellenére ott tartunk, hogy nem tartják be a törvényt velünk szemben – emelte ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Miután belföldön „nem sok jóra számíthatunk”, minden európai fórumon vagy európai szervezet képviselőjének el kell mondani, hogy Romániában nem tartják be a kisebbségek jogait – hangoztatta Kulcsár-Terza József. A Magyar Polgári Párt Kovászna (MPP) megyei elnöke legutóbb az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) képviselőinek beszélt a romániai magyarság helyzetéről.
Tegnap délelőtt 11 órától a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tartottak tájékoztatót a megyei tűzoltóság képviselői, a téma a tűzvédelmi engedélyek megszerzése, az ezzel járó törvényes kötelezettségek, illetve az elkerülhetetlen bírságok voltak. A meghívott településvezetők, tervezők, tanintézmények, cégek vezetői főként a bírságok említése után adtak hangot elégedetlenségüknek.
Olvasom, hogy Magyarországon jól elbántak az Index újságírójával a KFC-ben, pedig csak a panaszkönyvet kérte, mert a kiszolgálás nem tűnt megfelelőnek számára. Sajnos nem kell Magyarországig menni azért, hogy az ember paraszt kiszolgálókkal találkozzon…
Tegnap lépett életbe az a törvény, amelynek értelmében minden túlzsúfolt börtönben raboskodó elítélt büntetése jelentősen rövidül. Az erről szóló, 2017/169-es törvényt májusban fogadta el a képviselőház döntő házként, írja az Agerpres.
Január 1-jétől a munkáltatók a béralap 2 százalékának megfelelő összeget fizetik be szolidaritási járulék címen, a pénz nagyobbik része az állami költségvetést egészíti ki – jelentette be tegnap Ionuţ Mişa pénzügyminiszter, írja az Agerpres.
Nagyon sajnálatosnak tartom azt, hogy Traian Băsescu volt államfő akar az ország új Vadim Tudorja lenni, jelentette ki Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke. A közelgő centenáriumi év kapcsán pedig aláhúzta, hogy a magyarságnak nagyon markánsan meg kellene fogalmaznia elvárásait a román állammal szemben.
Bizonyára jó okuk van arra a kolozsvári, brassói, csíkszeredai vásárlóknak, hogy Tóth Kálmánék árkosi almapréselőjébe vigyék a gyümölcsöt, ha otthon szeretnék élvezettel kortyolgatni a saját termésnek a multiénál mindig édesebb levét. Megkezdődött a szezon, megnéztük, hogy haladnak a korral a présházban.
A napokban jelent meg az Ambózia Kiadó gondozásában dr. Biró Gábor kézdivásárhelyi ideggyógyász főorvos A nevező kórház című könyve, amelyet Sárosi Csaba grafikusművész munkáival illusztráltak.
Ötvenegy kézdivásárhelyi diák vett részt idén a már több évtizedes diákcserén Pakson. A Duna menti város 2004-ben lett hivatalos testvérvárosa Kézdivásárhelynek, azonban a diákcsere 1990-ben vette kezdetét.

A második helyről, ötpontos előnnyel vág neki a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának a Sepsi OSK, amely egyértelmű céllal várja a play-offot: visszajutni az élvonalba.
Ez év májusában a Székelyföldi Legendárium által Székelyudvarhelyen megszervezett Legendárium Karnevál színjátszó fesztiválján első helyezést elért korondi és székelyszáldobosi csapat jutalomkiránduláson vett részt szeptember utolsó hétvégéjén, Budapesten.
Múlt hétvégén gyerekek vették birtokukba a megyeszékhely főterét, ahol a 7. őszi vásár keretében ügyességi próbákon, kézműves-foglalkozások vehettek részt, megismerkedhettek a különböző hangszerekkel, betekintést nyerhettek a méhek világába vagy egyszerűen csak ugrálhattak a szalmában.
Október vége az a periódus, amikor fel lehet eleveníteni a téli madáretetéssel járó dolgokat. Elővenni a téli madáretetőket, ha van javítani való rajtuk, azt kiküszöbölni, esetleg újat barkácsolni.
Finta Eszter Gyopár teleki kisdiák első díjat nyert a megyeszékhelyen megszervezett, megyei szintű XVI. Tiszta Forrás Népdalvetélkedőn. Az előkészítő osztályos lány számára az éneklés feltöltődést, kikapcsolódást jelent.
Közel 300 megyeszékhelyi óvodás kapcsolódott be a gyaloglás nemzetközi napja alkalmából szervezett, az egészséges életmódot, a mozgást népszerűsítő akcióba. A kezdeményező Csipike Napközi Otthon óvodásai a Gulliver Napközi Otthonba járó pajtásaikat is meghívták, hogy közösen barangoljanak az őszi pompába öltözött Erzsébet parkban.
Amint arról már hírt adtunk, hétvégén rajtol a női kosárlabda I. liga, ahol a Kézdivásárhelyi SE is érdekelt, a fiatal együttes szombaton 10.30-tól látja vendégül a Kolozsvári U 2-őt a városi sportcsarnokban. Az idénykezdés előtt Ljubomir Kolarevic szerb edzőt kérdeztük a csapat esélyeiről.