2017. október 20., 00:302017. október 20., 00:30
Egy esztendővel ezelőtt csoda született: a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában olyan műszaki kiállítás nyílt, amely kétségtelenül legalábbis a mi vidékünkön páratlan. Ám ne legyünk kishitűek, s nevezzük úgy, ahogyan azt a megálmodói kezdettől fogva emlegették. Mondjuk inkább múzeumnak, hisz a sok év alatt ezerszámra összehordott alkatrész azóta is a helyén maradt, s lehet, ott is marad időtlen időkig. Mert hát a múzeumoknak az a sorsa, hogy nem vándorolnak, általában nem is sorvadnak el, inkább gyarapodnak. Ez a múzeum is a megnyitás óta egyre csak gyarapodik, már újabb termet volt kénytelen átadni neki a tanintézet, hogy valamilyen formában értékesíteni lehessen a bemutató színhelyein felhalmozott sok-sok műszert, gépet, alkatrészt, s ez az értékesítés abból állhat, hogy a látogatók, különösen pedig a tanulók próbálják mozgásba hozni, megszólaltatni, felhasználni a beszélő-, halló-, író-, jelzőkészülékeket.
Áruljuk is immár el, hogy a pontosan egy éve megnyitott Puskás Tivadar Hírközlési Kismúzeum ilyen rövid idő alatt máris belépett a nagy látványosságok sorába, a megálmodók, Csáky Ernő mérnök, Puskás Attila tanár, Demeter Dávid iskolaigazgató, Újfalvi István mérnök, volt igazgató nem álmodtak hiába. Nem csupán hazai, de külföldi szakemberek is bizonygatják, hogy – no, ne legyünk szerények! – ezt a gyűjteményt bárhol bárki büszkén vállalná, s akárhogy forgatjuk a szót, legalábbis Közép-Európában a maga nemében egyedüli, mert nem szűkíti le körét egyetlen témára, bemutatja mindazt, ami a hírközlés, a vezetékes és vezeték nélküli távközlés, a hangszórás, a hangfelvétel, a közeli és távoli hatósugarú kommunikáció körébe tartozik. Ha valaki nagyon kíváncsi, nyugodtan morzézhat, bárki meghallgathatja a Bánk bán opera első előadásának még kezdetleges, de annál izgalmasabb, telefonon keresztüli közvetítését, bepillantást kaphat a Titanic morzefülkéjébe, eligazítást kaphat a telefon, a rádió, a televízió hihetetlen felfutásáról. Persze, mindez csak parányi része mindannak az élménynek, amelyben részesülhet a látogató, az érdeklődő. Mindezekről sokat megtudhat, hallhat az, aki pénteken, október 20-án 16 órakor időt szakít arra, hogy jelen legyen az évfordulós megemlékezésen a Puskás Tivadar Szakközépiskolában.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!