Dan Diaconescu feltételes szabadlábra helyezéséről döntött tegnap az Ilfov megyei törvényszék, miután majdnem két év és nyolc hónapot töltött le az öt és fél éves büntetéséből, írja az Agerpres.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerint nem kell aggassza Romániát az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának állásfoglalása az igazságügyi törvényekkel kapcsolatban, írja az Agerpres.
Jóváhagyta tegnapi ülésén a szenátus költségvetési bizottsága az Adótörvénykönyvet módosító, 2017/79-es sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő tervezetet, írja az Agerpres.
„A végtelen idő, illetve a történelem korlátai között élő ember kísérleteket tesz véges élete folyamán: hozzáad a teremtett világhoz, ezáltal próbálná életét is meghosszabbítani…” – írja Borcsa János egyik kortárs költőnk munkásságáról elmélkedve. Az Írói üzenetek nyomában című új kötetében található ez az írás.
December 6–10. között Erdélybe látogat a kuriózumnak számító budapesti Four Bones harsonakvartett. A 2003-ban alakult együttes ez alkalomból Baróton is koncertezik.
Harmadik születésnapját ünnepelte múlt héten a Diakónia Keresztyén Alapítvány keretében működő baróti Boróka Nyugdíjas Kör. Mintegy harminc idős ember gyűlt össze ezúttal is a megszokott találkozóhelyen, a vállalkozásfejlesztő központ épületének egyik termében, de most a kör heti beütemezett tevékenysége elmaradt: helyette Tóth Anna, az alapítvány igazgatónője és Dénes Kinga, a klub irányítója köszöntötték a tagokat számos meglepetéssel is szolgálva.
A megyeszékhelyi Hófehérke Napközi Otthon Csibészkék kiscsoportjával bekapcsolódtunk egy országos önkéntességi programba az Egy szép gesztus boldoggá teszi a gyermeket című nevelési projektünkkel.
Nagy izgalommal vártuk gyermekkorunkban, hogy lehulljon az első hó. Emlékszem, novemberben, minden reggel, felkelés után az volt első, hogy kinéztem az ablakon, lett-e hó. És amikor egyik reggel arra ébredtem, hogy araszos hó áll a terasz párkányán, akkor még az iskolába is korábban mentem.
November 24-én, pénteken délelőtt az esztelneki Nagy Mózes Általános Iskola vendége volt Csernik Pál Szende lábbábos és székely mesemondó. A csodálatos eseményt „ajándékba kapták” a kicsik a Kézdiszékért Egyesülettől, ezúton is köszönet illeti ezért Ferencz Attilát.
A pöttyös lovak a Krisztus előtti 6. évszázadban jelentek meg először a kínai ábrázolásokon. Mexikóba valószínűleg Spanyolországból, teherhajókon jutottak el a 17. században.
Egyre színesebb és sokszínűbb rajzok érkeznek a téli rajzpályázatra, amelyet immár hat éve ír ki Kézdivásárhely önkormányzata. A pályázat célja megtalálni a legszebb rajzokat, amelyek az önkormányzat által használt köszöntőkre a legjobban illenek.

Sokoldalú művész, művészetszervező, akinek az évek során a figyelme egyre inkább a lényegi kérdések felé fordult. A Jelenlét házigazdája, Túros Eszter művészettörténész vendége ezúttal Verebes György Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes Művész.
Tartalmasan, vidáman indult a hét a kézdivásárhelyi óvodások számára, akik délelőtt a Vigadó Művelődési Házban mutathatták meg egymásnak, milyen ügyesen és felkészülten érkeztek a városismereti vetélkedőre.
A New Fashion és Zarah Moden készruhagyáraknak és a Wegener –Pro Sanitate Alapítványnak köszönhetően a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum két elemi osztályába kerültek interaktív táblák.
Idén – a hosszú hétvége miatt – mindössze három napig működött az adventi műhely a megyeszékhelyi Tanulók Házában. Mintegy 800 kisiskolás készítette el szervezett körülmények között a karácsonyi ünnepkör díszét, az adventi koszorút.
Kulcsfontosságú összecsapás előtt áll a román bajnoki címvédő Sepsi–SIC, amely ma 18 órától a Pieštanské Čajky csapatát fogadja a Sepsi Arénában, a női kosárlabda Európa-kupa csoportkörének 6., utolsó fordulójában. A zöld-fehéreknek legalább három ponttal kellene jobbnak bizonyulniuk szlovák ellenlábasuknál azért, hogy a D-csoportból másodikként továbbjussanak. Ennek érdekében minden szurkolóra szükségük van, teli lelátók előtt könnyebb remekelni!