
November 24-én, pénteken délelőtt az esztelneki Nagy Mózes Általános Iskola vendége volt Csernik Pál Szende lábbábos és székely mesemondó. A csodálatos eseményt „ajándékba kapták” a kicsik a Kézdiszékért Egyesülettől, ezúton is köszönet illeti ezért Ferencz Attilát.
2017. november 30., 00:132017. november 30., 00:13
November 24-én, pénteken délelőtt az esztelneki Nagy Mózes Általános Iskola vendége volt Csernik Pál Szende lábbábos és székely mesemondó. A csodálatos eseményt „ajándékba kapták” a kicsik a Kézdiszékért Egyesülettől, ezúton is köszönet illeti ezért Ferencz Attilát.
Csernik Pál Szende két mesét mondott el a közel egyórás előadás alatt, mindkettő interaktív volt, gyerekek és pedagógusok egyaránt részt vettek benne. A kicsik rendkívüli módon élvezték, maga a művésznő is meghatódott attól, ahogyan búcsúzáskor egy kislány megköszönte a mesét, és szorosan a nyakába bújt. Erről így fogalmazta meg érzéseit: „Hol volt, hol nem volt, Esztelneken mese volt! A mese után egy kicsi leányka az iskola folyosóján húzza fel a csizmáját, s mosolyog erősen reám. Tárja es ki karocskáját, s megöleljük egymást, mondja: olyan jó volt a műsor. S megköszönöm neki a dicséretet, s ahogy elköszönök, a kicsi leányka ragyogó arccal mutat a fal felé, s a tanító néniknek mondja: Ne, megvan ő a falon! (azaz a plakáton)”.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!