
Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerint nem kell aggassza Romániát az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának állásfoglalása az igazságügyi törvényekkel kapcsolatban, írja az Agerpres.
2017. november 30., 00:222017. november 30., 00:22
Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerint nem kell aggassza Romániát az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának állásfoglalása az igazságügyi törvényekkel kapcsolatban, írja az Agerpres.
„Nem kell aggasszon bennünket egy nagykövet vagy egy minisztérium állásfoglalása, mert nekünk jogunkban és hatáskörünkben áll törvényeket hozni. Csak arra kell vigyáznunk, hogy mindez a jogállamiság és a partnerségeink, együttműködési megállapodásaink szabta keretek között történjen” – mondta tegnap a tárcavezető, újságírói kérdésre válaszolva.
A miniszter hozzátette, alapvetően jó az együttműködés az általa vezetett tárca és az USA bukaresti nagykövete között, bár nem mindig képviseltek azonos véleményt. „Ez nem jelenti azt, hogy ő nem nyilváníthat véleményt, de ha kifejezi véleményét, aggodalmát valamivel kapcsolatban, nekem nem kell változtatnom álláspontomon, és nem kell elállnom attól, amit célul tűztem ki, amennyiben ez illeszkedik a törvény és az alkotmány szabta keretek közé” – mutatott rá Toader. A miniszter ismét hangot adott abbéli meggyőződésének, hogy az igazságügyi törvények módosítására szükség van, és – mint mondta – elégedettséggel tölti el, hogy sikerült elindítania ezt a folyamatot.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!