Egyedi harsonakoncert Baróton

December 6–10. között Erdélybe látogat a kuriózumnak számító budapesti Four Bones harsonakvartett. A 2003-ban alakult együttes ez alkalomból Baróton is koncertezik.

Böjte Ferenc

2017. november 30., 00:182017. november 30., 00:18

December 6–10. között Erdélybe látogat a kuriózumnak számító budapesti Four Bones harsonakvartett. A 2003-ban alakult együttes ez alkalomból Baróton is koncertezik.

Egyedi alkalom lesz ez, hiszen a zenei élet palettáján ritkán találkozhat a közönség olyan különleges zenei élménnyel, amikor egynemű hangszerek (jelen esetben négy harsona) szólalnak meg egy formációban. Az együttes sokoldalúságát jól tükrözi széles repertoárjuk, mellyel a legkülönbözőbb rétegekhez képesek eljuttatni a harsonahangokat.

December 6-án, szerdán 18 órától a baróti művelődési házban egy igazi közösségi eseményre készülnek, ahol a helyi óvónők, zenetanárok, karnagyok és zenészek is bekapcsolódnak a karácsonyváró rendezvénybe. A Cimbora Napközi Otthon gyermekkórusa, a Gaál Mózes Általános Iskola kórusa, a Szent Adalbert katolikus kórus, a baptista énekkar, a Zathureczky Gyula-kórus, továbbá Bogyor Hajnal és Bogyor Attila (Bogyócska) fognak közreműködni a Four Bones Quartet koncertje előtt.

Az eseményre azért is érdemes elmenni, mert ez alkalomból a három baróti egyházi kórus először lép fel együtt Aczél Zsuzsa vezénylete alatt, a Boér Tímea vezette, 50 tagú óvodai gyermekkórus pedig külön is előad Gryllus Vilmos-dalokat, de az iskolásokkal közösen is énekelnek.

A Four Bones kvartett 2003-as megalakulása óta bejárta Európa számos országát, felléptek többek között Angliában, Ausztriában, Bulgáriában, Csehországban, Dániában, Észtországban, Németországban, Romániában és Szlovéniában. Ázsiában visszatérő vendégnek számítanak, 2009-ben például hat koncertből álló turnén képviselték Magyarországot. Állandó résztvevői a Múzeumok Éjszakája rendezvénynek, a Sziget Fesztiválnak, de nagy sikerrel koncerteztek a Művészetek Palotájában, a Zeneakadémia Nagytermében, a Francia Intézetben, a Szépművészeti Múzeumban is. Az elmúlt évtizedben számos kiváló művésszel, énekessel dolgoztak együtt belföldi és külföldi turnéik során.

Repertoárjukról a zenekar tagjai így vallottak: „A klasszikus alapokat mindig vinni fogjuk magunkkal, de fontosnak tartjuk, hogy megmutassuk, mennyi lehetőség rejlik a harsonában, és közelebb hozzuk az emberekhez ezt a szépséget, adott esetben modernebb műveken át.” Erdélyben legutóbb áprilisban, a Szent György Napok keretében léptek fel, akkori, Cinematic Bones elnevezésű előadásukat rendkívül jól fogadta a közönség.

A baróti koncertre a belépés ingyenes.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés