A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) számításai szerint 209 millió dollárt fizet majd kompenzációként azoknak a kluboknak, amelyek játékost adnak a november 20-án rajtoló katari világbajnokságra.
Kettős győzelemmel kezdte menetelését a romániai teremlabdarúgó-válogatott a 2024-es világbajnokság selejtezőjének 8-as csoportjában, előbb hazai pályán aratott sima sikert Dánia ellen, majd Finnországban diadalmaskodott.
A Sepsiszentgyörgyi Sportnapok egyik mozzanataként mutatták be szeptember 24-én a Nemes Áron szerkesztésében megjelent, 60 év piros-kékben című kötetet, amely a megyeszékhelyi sportiskola hat évtizedet felölelő monográfiája. A sportiskola igazgatója fontosnak tartotta lejegyezni az intézmény eredményekben gazdag tevékenységét.
Két díjjal érkezett haza a kovásznai Deák Gellért Gedeon a VII. Nemzeti VERSeny döntőjéről, amelyet az elmúlt hétvégén tartottak Budapesten, a Nemzeti Színházban. A fiú arra biztat, olvassunk verseket, hiszen a művészet egy olyan szegletét adják a világnak, amelyet a hétköznapokban nem tapasztalhatunk meg.
Lapunk munkatársa, B. Kovács András alias Kolozsvári András hetedik verseskötetét, a székely tematikájú válogatást mutatják be ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi unitárius templom gyülekezeti termében.
Gyönyörű felvételekben és különleges történetekben lehetett része azoknak, akik részt vettek Szabó Tamás természetfotós múlt heti előadásán, amelyre a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban került sor. Az élménybeszámoló során szó esett sarki fényről, fjordokról, rénszarvasokról, de az egyik legészakibb norvég város és lakóinak hétköznapjaiba is betekintést nyerhettek a jelenlévők.
Nemrég Kommandón találkoztak a Collegium Siculorum Közéleti Vezetőképző második évfolyamának hallgatói, olyan fiatalok a megye különböző településeiről, akikben van tettvágy és akarat, hogy közösségükért tevékenykedjenek. Ennek a hogyanját próbálják átadni nekik az RMDSZ és Komitátusz kezdeményezésére a szakemberek, partnerségben a Mathias Corvinus Collegiummal (MCC). A részletekről lapunknak Nagy Zoltán megyei tanácsos, programkoordinátor és Ambrus Zsombor, a Komitátusz elnöke beszélt.
A pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is – idézte Woody Allent Szakács-Paál István közgazdász, aki az első szentgyörgyi TEDx egyik előadója volt. Szakmája ellenére mégsem csak a pénzről értekezett.
A Darkó Jenő Általános Iskola diákjai idén is délutáni oktatáson vehetnek részt, emellett felkészítőkről, iskolaelhagyásról, összevont osztályokról és még jóval többről beszélgettünk Bonda Anna-Mária igazgatóval.
Marti István polgármesterrel egyebek mellett csatornázásról, aszfaltozásról, a falu futballcsapatáról, elbírálásra váró pályázatokról és további tervekről beszélgettünk.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Ahhoz képest, hogy már 2020 decemberében döntöttek a sepsiszentgyörgyi terelőúthoz szükséges földparcellák kisajátításáról, az érintett gazdák még mindig nem kapták meg a földekért a kártérítést, amelyben különben nem sok köszönetük lenne. Az 1, jobb esetben 2 lejes négyzetméterenkénti ár köszönőviszonyban sincs a piaci árral (ami 15 euró körüli). Van, aki ebbe belenyugszik, és van, aki próbál az árral szemben úszni.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A romániai tanügy az egyik olyan téma, amiről mindenkinek van véleménye, akkor is, ha ő maga nem diák és nem is szülő. Idén is alaposan megbolygatták a rendszert, botránytól övezve lemondott a legutóbbi tanügyminiszter, de az oktatási tárca élén állók számát lassan már követni sem lehet. Kiss Imre, a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelőjének szakmai véleményét kérdeztük.
Az oktatás a demokratikus társadalmak fejlődésének alapja, a nemzetek modernizációjának és fejlődésének alapvető feltétele az egyre javuló életszínvonal felé vezető úton - fogalmazott Klaus Iohannis a Párbeszéd és együttműködés a fekete-tengeri és balkáni régióban című nemzetközi kongresszus részvevőinek küldött szerdai üzenetében.
Megemelte szerdai ülésén a kormány a gyermekek, a fogyatékkal élő felnőttek, az idősek és a családon belüli erőszak áldozatainak védelmét szolgáló szociális intézmények normatív támogatását.
Szili Katalin szerint az elmúlt 3-4 évben óriásit sikerült előrelépni a csángóföldi magyarok identitásának megerősítésében, a közösség szülőföldön tartásában.