Hirdetés

Románia is csatlakozott az orosz háborús bűncselekményeket kivizsgáló nyomozócsoporthoz

Románia a legfőbb ügyészségének a katonai ügyészségi részlegén keresztül tagja lett annak a több kelet-európai országból álló csoportnak, amely az Ukrajna elleni orosz katonai támadással összefüggésben elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket vizsgálja.

Hirdetés

Tánczos: több mint háromezer önkormányzatot vonunk be a napelemprogramba

Minden idők legnagyobb decentralizációját hajtjuk végre a Környezetvédelmi Alapnál (AFM) - jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.

Tánczos: több mint háromezer önkormányzatot vonunk be a napelemprogramba
Hirdetés
2022. október 13., csütörtök

Ciucă: az új igazságügyi törvények elfogadása után az EB rábólinthat az MCV feloldására

A bukaresti hatóságok arra számítanak, hogy amint a parlament, várhatóan még ebben a hónapban, elfogadja az új igazságügyi törvényeket, az Európai Bizottság már novemberi jelentésében pozitív véleményezést ad ki az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus (MCV) feloldásáról - jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök.

Ciucă: az új igazságügyi törvények elfogadása után az EB rábólinthat az MCV feloldására
Hirdetés
2022. október 13., csütörtök

Románia villamos energiát szállít a Moldovai Köztársaságnak

Románia elkezd villamos energiát szállítani a Moldovai Köztársaságnak, miután a román Hidroelectrica és a moldáv Energocom vállalatok aláírtak egy erről szóló szerződést - jelentette be csütörtökön Virgil Popescu román energiaügyi miniszter.

Románia villamos energiát szállít a Moldovai Köztársaságnak
2022. október 13., csütörtök

A tanügyminiszter a tanulókat is bevonná a tanterv kiválasztásába

Ligia Deca oktatási miniszter csütörtökön bejelentette, fontolóra veszi, hogy az iskola döntésétől függő tantervet olyan tantervvé alakítja át, amelyet a tanulók választanak ki az iskola kínálatából.

A tanügyminiszter a tanulókat is bevonná a tanterv kiválasztásába
Hirdetés
2022. október 13., csütörtök

Amerikai védelmi miniszter: Washington megvédi a NATO területének minden négyzetcentiméterét

 Az Egyesült Államok teljes mértékben elkötelezett a katonai szövetség alapszerződése kollektív védelemről szóló pontja, a washingtoni szerződés 5. cikke betartása mellett, ami azt jelenti, hogy a NATO-tagországok területének minden négyzetcentiméterét megvédi esetleges agresszió esetén - jelentette ki az amerikai védelmi miniszter Brüsszelben csütörtökön.

Amerikai védelmi miniszter: Washington megvédi a NATO területének minden négyzetcentiméterét
2022. október 13., csütörtök

Részleges napfogyatkozás lesz október végén

Október 25-én a Nap bő harmadát kitakaró részleges napfogyatkozás figyelhető meg Magyarországról, illetve Romániából is. A mintegy két órán át tartó jelenséget szabad szemmel és távcsővel is meg lehet majd figyelni a déli órákban - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Részleges napfogyatkozás lesz október végén
Részleges napfogyatkozás lesz október végén
2022. október 13., csütörtök

Részleges napfogyatkozás lesz október végén

Hirdetés
2022. október 13., csütörtök

Több mint 500 bírságot róttak ki a rendőrök egy országos ellenőrző akció során

A közlekedésrendészet akciója nyomán 516 bírságot róttak ki kihágások miatt, ebből 410-et közlekedési szabálysértésekért, 78-at a vasúti átkelés szabályainak megsértéséért.

Több mint 500 bírságot róttak ki a rendőrök egy országos ellenőrző akció során
2022. október 13., csütörtök

Balhé tört ki egy baleset nyomán az Őrkőn

Kis híján tettlegességig fajult egy közlekedési baleset nyomán kialakult konfliktus szerdán este a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedben.

Balhé tört ki egy baleset nyomán az Őrkőn
Balhé tört ki egy baleset nyomán az Őrkőn
2022. október 13., csütörtök

Balhé tört ki egy baleset nyomán az Őrkőn

2022. október 13., csütörtök

Támogatást igényelhetnek a hegyvidéki gazdálkodók

Támogatásra nyújthatnak be igényléseket a hegyvidéki gazdálkodók – a keretösszegeket a szerdai kormányülésen fogadta el a kormány.

Támogatást igényelhetnek a hegyvidéki gazdálkodók
2022. október 13., csütörtök

Holttestre bukkantak a szentgyörgyi vasútállomáson

Egy 50 év körüli férfi holttestére bukkantak csütörtök reggel a sepsiszentgyörgyi vasútállomás peronján. A holttesten nem találtak erőszakra utaló nyomokat.

Holttestre bukkantak a szentgyörgyi vasútállomáson
Hirdetés
Hirdetés
2022. október 13., csütörtök

Az ENSZ Közgyűlése elítélte Oroszországot az ukrajnai régiók egyoldalú elcsatolása miatt

Az ENSZ Közgyűlése 143 igen és 5 nem szavazattal, 35 tartózkodás mellett megszavazta az Oroszországot elítélő újabb határozatát.

Az ENSZ Közgyűlése elítélte Oroszországot az ukrajnai régiók egyoldalú elcsatolása miatt
Hirdetés
2022. október 13., csütörtök

Az Európai Bizottság tagjelölti státuszt javasol Bosznia-Hercegovinának

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy adja meg a tagjelölti státuszt Bosznia-Hercegovinának - jelentette be Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztos Brüsszelben szerdán.

Az Európai Bizottság tagjelölti státuszt javasol Bosznia-Hercegovinának
2022. október 13., csütörtök

Putyin: Oroszország kész növelni a gázszállítást Európába

Oroszország kész növelni a gázszállítást Európába - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Moszkvában az Orosz Energiahét 2022 rendezvény plenáris ülésén.

Putyin: Oroszország kész növelni a gázszállítást Európába
2022. október 13., csütörtök

A kommunista rezsium gyermekkórházaiban meghalt kiskorúak eseteit tárták fel

A Kommunizmus Bűneit Kutató és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) szerdán közölte, hogy az utóbbi öt évben 2207 olyan gyermek halálát tárta fel, akik 1990 előtt a Román Szocialista Köztársaság területén működő 26 neuropszichiátriai gyermekkórházban az éhezésbe, az embertelen körülményekbe vagy az orvosi ellátás hiányába haltak bele.

A kommunista rezsium gyermekkórházaiban meghalt kiskorúak eseteit tárták fel
Hirdetés
2022. október 13., csütörtök

A 150 éves magyar nyelvű egyetemi oktatást ünneplik Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) háromnapos tudományos ülésszakkal, kiállítással ünneplik az egyetem jogelődjének tekintett Ferenc József Tudományegyetem 1872-es megalapítását, a városban 150 éve indult magyar nyelvű egyetemi oktatást.

A 150 éves magyar nyelvű egyetemi oktatást ünneplik Kolozsváron
2022. október 13., csütörtök

1,5 milliárd euróval támogatja a kormány a nagy energiaigényű ipari fogyasztókat

Sürgősségi rendeletet fogadott el szerdai ülésén a kormány a nagy energiaigényű ipari fogyasztók támogatásáról.

1,5 milliárd euróval támogatja a kormány a nagy energiaigényű ipari fogyasztókat
Hirdetés
2022. október 13., csütörtök

Holland kormányfő: Románia akkor csatlakozhat a schengeni övezethez, ha minden feltételt teljesít

Románia akkor csatlakozhat a schengeni övezethez, ha ennek valamennyi feltételét teljesíti - jelentette ki szerdán, romániai látogatása során Mark Rutte holland miniszterelnök, aki Klaus Iohannis román elnökkel és Nicolae Ciuca miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseket.

Holland kormányfő: Románia akkor csatlakozhat a schengeni övezethez, ha minden feltételt teljesít
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés