
Ahhoz képest, hogy már 2020 decemberében döntöttek a sepsiszentgyörgyi terelőúthoz szükséges földparcellák kisajátításáról, az érintett gazdák még mindig nem kapták meg a földekért a kártérítést, amelyben különben nem sok köszönetük lenne. Az 1, jobb esetben 2 lejes négyzetméterenkénti ár köszönőviszonyban sincs a piaci árral (ami 15 euró körüli). Van, aki ebbe belenyugszik, és van, aki próbál az árral szemben úszni.
2022. október 13., 00:042022. október 13., 00:04
Összesen 250 földtulajdonostól sajátítottak ki földet az útépítéshez, az 52 hektárnyi föld ellenértéke – amit a közjegyzőknél megkötött adásvételi szerződésekben feltüntetett árak alapján állapítanak meg – több mint 1.130.000 lej. Ezt két évvel ezelőtt számították ki, az amúgy is jelentéktelen összeg azóta inflálódott is, amit persze sehol nem vesznek számításba. Ez a pénz ugyanis – Elekes Róbert, a CNAIR brassói területi képviselője szerint – már a kisajátítás pillanatától letétben van egy számlán, viszont mivel elméletileg már akkor – több mint másfél éve – kifizette az állam a földtulajdonosokat, tovább már nem foglalkozik vele.
Az, hogy mi módon lehet hozzájutni a pénzhez, „bonyolult dolog”, mondta Elekes Róbert, mert egyaránt függ az önkormányzatoktól és a gazdáktól. Előbbiek azzal tudják gyorsítani a folyamatot, ha véglegesítik a parcellázási tervet. Ez jelenleg legalább 80%-ban mindegyik érintett településnek megvan (Árkos, Gidófalva, Sepsiszentgyörgy és a hozzá tartozó Kilyén és Szotyor), viszont vannak még olyan telkek, amelyek nem szerepelnek ezekben, és az hátráltatja a kisajátítási határozatok kiadását. Ugyanakkor sokszor az emberek is mulasztáson kaphatók rajta, vagy azért, mert máshol laknak, mint ahol a bejelentett lakhelyük van, vagy huzamosabban külföldön tartózkodnak, vagy csak nem tisztázzák a telekkönyveket, nincsenek lefolytatva a hagyatéki tárgyalások. Ezért a szóvivő azt tanácsolja a határozatot, kifizetést váró tulajdonosoknak, hogy a polgármesteri hivatalokban tájékozódjanak, kell-e még valamilyen dokumentumot bevinni, azaz legalább, ami rajtuk múlik, legyenek rendben.
Az érintettek legalább 30–40%-a már megkapta a kártérítést – közölte a CNAIR regionális igazgatóságának szóvivője, aki elégedett a jelenlegi állapottal, a más megyeiekhez viszonyítva még jónak is mondható. Maros megyében már autók járnak az autópályán, de a földtulajdonosok még nem láttak a pénzből semmit, mert nincsenek meg a parcellázási tervek – magyarázta a viszonyítási alapot.
A földekért kapott potom összegek miatt azonban sok gazda perelni készül, egyénileg vagy társulva, mert a négyzetméterenkénti ár legalább ötvenszer kisebb, mint a piaci, gyakorlatilag adománynak számít a föld, amire épül a terelőút. Nagy János Ákos szotyori lakos is egyike azoknak, akik felvették a harcot a rendszerrel, ugyanis négy földjén is átmegy a terelőút, a felszabdalásukkal pedig szinte ellehetetlenítik a gazdálkodást, amire a megélhetését alapozza. Nyilván az ellenérték sem mindegy neki (elmondása szerint a szotyori szántók ára három évvel ezelőtt 14 euró/m² volt), ezért saját költségén kárbecslőket fogadott, és perre megy az útüggyel. Véleménye szerint ezekért annyit kellene fizetni, mint amennyit most kínálnának érte a vevők, ha eladásra meghirdetnék a földet.
A munkálatokról Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy nyilatkozott, azok az ütemterv szerint haladnak, sőt, egy kicsivel még jobban is állnak a tervezettnél. A 11,56 kilométer hosszú út Brassó irányából a 12-es országútból leágazva és a Sepsi Aréna mögött visszacsatlakozva kerüli ki Szotyort, Kilyént és Sepsiszentgyörgyöt. Az útszakaszon négy körforgalom és három felüljáró is épül, a munkálatok várhatóan 2 év múlva fejeződnek be.
Fotó: Facebook / Antal Árpád
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!