Hirdetés

Több órát kell várni a magyar-román határon

Több órára emelkedett a várakozási idő a romániai közúti határátkelőhelyeken a megnövekedett utasforgalom miatt.

Hirdetés

Beke István és Szőcs Zoltán szabadulásáért imádkoztak Budapesten

Ökumenikus imádságot tartottak Budapesten a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi szervezetének vezetője szabadulásáért.

Beke István és Szőcs Zoltán szabadulásáért imádkoztak Budapesten
Hirdetés
2018. december 23., vasárnap

Súlyos cunami Indonéziában: közel 200 halott, legalább 700 sérült

Súlyos szökőár csapott le az Indonéziához tartozó Szunda tengeri szorosra helyi idő szerint szombat este: már 168 halottról és 700 sérültről érkezett jelentés.

Súlyos cunami Indonéziában: közel 200 halott, legalább 700 sérült
Hirdetés
2018. december 22., szombat

Felvonulással emlékeznek Bukarestben az 1989-es forradalomra

Több mint ezren vonultak fel Bukarestben az 1989-es forradalomra emlékezve. A résztvevők a Győzelem (Victoriei) gyülekeztek, majd az Egyetem (Universităţii) tér felé vették az irányt, közben létszámuk egyre nőtt.

Felvonulással emlékeznek Bukarestben az 1989-es forradalomra
2018. december 22., szombat

Tudományosan bebizonyították: tényleg jobb adni, mint kapni

Mindenki ismeri azt a közhelyet, hogy jobb adni, mint kapni - kutatók most bebizonyították, hogy ez tényleg így van, és az ajándékozás tovább okoz örömet, mint az, ha valaki ajándékot kap.

Tudományosan bebizonyították: tényleg jobb adni, mint kapni
Hirdetés
2018. december 22., szombat

Szívrohamot kapott egy híres festmény láttán egy férfi

Egy férfi Botticelli művének láttán esett össze néhány napja. Az eset újabb bizonyítéka a Firenzében észlelt Stendhal-szindróma létezésének, ami a „szépség túladagolásának” hatására jelentkezik.

Szívrohamot kapott egy híres festmény láttán egy férfi
2018. december 22., szombat

Nem akarnak pénzt adni Trump határfalára, részlegesen leállt az amerikai kormányzat

Az amerikai törvényhozók egész napos tárgyalás után sem tudtak megegyezni a kormányzat működését biztosító költségvetésben, így péntek éjféltől leállt az amerikai kormányhivatalok egy részének működése.

Nem akarnak pénzt adni Trump határfalára, részlegesen leállt az amerikai kormányzat
Hirdetés
2018. december 22., szombat

A kormány és az államfő ellen tüntettek Budapesten

A kormány és a köztársasági elnök ellen tüntettek ellenzéki pártok, civil szervezetek és szakszervezetek pénteken Budapesten, a Sándor-palota előtt.

A kormány és az államfő ellen tüntettek Budapesten
2018. december 22., szombat

Több mint kilencezer karácsonyfának szánt fenyőt kobozott el a rendőrség

Több mint 9000 kivágott fenyőfát kobozott el a rendőrség, a kiszabott bírságok száma meghaladja a tízezret.

Több mint kilencezer karácsonyfának szánt fenyőt kobozott el a rendőrség
2018. december 22., szombat

Határrendészet: Az utóbbi 24 órában több mint 120.000 ember érkezett az országba

Az utóbbi 24 órában több mint 120.000 személy érkezett az országba - közölte vasárnap az Országos Határrendészet (IGPF).

Határrendészet: Az utóbbi 24 órában több mint 120.000 ember érkezett az országba
2018. december 22., szombat

Győzött a Fölszállott a pávában a vargyasi Borbáth Szilveszter

A vargyasi Borbáth Szilveszter is díjat nyert a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban, amelynek döntőjét a Duna Televízió pénteken élőben közvetített.

Győzött a Fölszállott a pávában a vargyasi Borbáth Szilveszter
Hirdetés
Hirdetés
2018. december 21., péntek

A kormány elfogadta az adóügyi intézkedésekre vonatkozó rendeletet

Viorica Dăncilă miniszterelnök a péntek esti, rendkívüli kormányülés kezdetén bejelentette, hogy az ülésen elfogadják az adóügyi módosításokra vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet.

A kormány elfogadta az adóügyi intézkedésekre vonatkozó rendeletet
Hirdetés
2018. december 21., péntek

Johannis szerint ő a legesélyesebb a jövő évi államfőválasztáson

Klaus Johannis önmagát tartja a legesélyesebbnek az államelnök-választásokon. Ezt az újságírókkal tartott pénteki informális találkozón mondta el.

Johannis szerint ő a legesélyesebb a jövő évi államfőválasztáson
2018. december 21., péntek

Ezek 2018 legviccesebb, legaranyosabb háziállatai

A The Pet Collective nevű Youtube csatorna összeállítást készített a 2018-as év legszórakoztatóbb háziállatos videóiból.

Ezek 2018 legviccesebb, legaranyosabb háziállatai
2018. december 21., péntek

Újabb országból készül kivonni csapatait az Egyesült Államok

Amerikai sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok megkezdi katonái kivonását Afganisztánból. A The Wall Street Journal információi szerint Donald Trump elnök már meghozta a döntését erről.

Újabb országból készül kivonni csapatait az Egyesült Államok
Hirdetés
2018. december 21., péntek

Jelképesen átvette az EU tanácsának soros elnökségét Klaus Johannis

Sebastian Kurz osztrák kancellár bukaresti látogatása során jelképesen átadta pénteken Klaus Iohannis román államfőnek az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, amelyet Románia tölt be 2019 első félévében.

Jelképesen átvette az EU tanácsának soros elnökségét Klaus Johannis
2018. december 21., péntek

Segítségre van szüksége egy sepsiszentgyörgyi házaspárnak

Támogatásokat gyűjt egy sepsiszentgyörgyi házaspár, miután súlyos balesetet szenvedett a nő, és kerekesszékbe került.

Segítségre van szüksége egy sepsiszentgyörgyi házaspárnak
Hirdetés
2018. december 21., péntek

Orbán Viktor: senki nem alkalmazhat erőszakot

Senki nem alkalmazhat erőszakot, nem vandálkodhat, a politikai véleménynyilvánítást és a vandalizmust el kell választani egymástól - jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor: senki nem alkalmazhat erőszakot
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés