A kormány és az államfő ellen tüntettek Budapesten

A kormány és a köztársasági elnök ellen tüntettek ellenzéki pártok, civil szervezetek és szakszervezetek pénteken Budapesten, a Sándor-palota előtt.

Székely Hírmondó

2018. december 22., 14:522018. december 22., 14:52

A "Szégyelld magad, János!" címmel meghirdetett tüntetésen Donáth Anna, a Momentum Mozgalom alelnöke azt hangsúlyozta: az egész ország közös sikere az ellenállás, hiszen nem csupán Budapesten, hanem a vidéki nagyvárosokban, sőt Európa-szerte tiltakoztak a kormány politikája ellen. "Legyen 2019 az ellenállás éve!" - hangoztatta.

Bárány Balázs, az MSZP elnökségi tagja felidézte, hogy a kormányzati propaganda "Soros-bérenceknek", keresztényelleneseknek bélyegzi a tüntetőket, pedig szerinte az embereknek csak elegük van abból, hogy egy csapat "kivénhedt despota" el akarja venni a jövőjüket. Úgy fogalmazott: jobb, ha ez a "mocskos, áruló kormány" megszokja, hogy ezentúl más lesz az ellenzéki politika.

Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke felidézte, hogy 32 éve Orbán Viktorral és Kövér Lászlóval együtt tüntetett a Lánchídon a demokráciáért, mára viszont ők váltak a demokrácia és a nép "legfőbb ellenségeivé". "Nem akarunk rabszolgák lenni a saját hazánkban" - jelentette ki. Követelte, hogy a jövőben ne az Országgyűlés, hanem a nép válassza a köztársasági elnököt.

Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy az emberek leváltsák a "maffiaállamot", és ha Orbán Viktor békét akar, mondjon le.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke egy Áder Jánost ábrázoló marionettbábut vitt a színpadra, mert - mint mondta - a köztársasági elnök nem más, mint Orbán Viktor bábja.

Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a nemzet jobboldaltól baloldalig egységesen felsorakozott a kormánnyal szemben, mert ez a rendszer a nemzet ellensége.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő azt mondta, jogállamot akarnak, demokráciát, valamint azt, hogy nyolc óra munkából tisztességesen meg lehessen élni.

Hadházy Ákos ugyancsak független országgyűlési képviselő szerint ha erőt mutatnak, akkor ki lehet harcolni, hogy visszavonják "a jogtipró törvényeket".

Bősz Anett független országgyűlési képviselő, a Magyar Liberális Párt ügyvivője úgy vélekedett: a köztársasági elnök "nem választhatja a nemzet egysége helyett a kormány egységét".

Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta, januárban nem lehet más program, mint hogy "megáll az ország".

A demonstráció résztvevői a Kossuth Lajos téren gyülekeztek, majd a Magyar Kétfarkú Kutya Párt menetével egyesülve a Nádor utca, Széchenyi tér, Lánchíd útvonalon a budai Várba, a köztársasági elnök hivatala elé vonultak. A tüntetők megtöltötték a Sándor-palota előtti területet.

A demonstrálók nemzeti színű és európai uniós zászlókat lobogtattak, valamint feltűnt momentumos, MSZP-s, DK-s, jobbikos, LMP-s és párbeszédes zászló is. Több árpádsávos zászlót is lehetett látni.

A BRFK szombat hajnalban azt közölte a police.hu oldalon, hogy a rendőrök előállítottak egy tüntetőt. A 28 éves debreceni férfi az I. kerületi Szent György téren befejezettnek nyilvánított rendezvényt követően füstgránáttal dobta meg a Sándor-palotát. Ellene garázdaság miatt indul büntetőeljárás - írták.

Győrben mintegy kétszázan gyűltek össze a városháza előtt pénteken kora este, a demonstrációhoz csatlakozott ellenzéki pártok, az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum Mozgalom és a Magyar Szolidaritás Mozgalom győri képviselői mellett megjelent Harangozó Tamás. Az MSZP-s országgyűlési képviselő azt mondta, "példát mutatunk mindenkinek, hogy lázadni kell", és a lázadás csak most kezdődik. A résztvevők a mintegy másfél órás demonstráció során rendőri biztosítás mellett, békésen először a Fidesz Király utcai irodájához, végül a Kisalföld című megyei napilap nyomdájához vonultak.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés