
Senki nem alkalmazhat erőszakot, nem vandálkodhat, a politikai véleménynyilvánítást és a vandalizmust el kell választani egymástól - jelentette ki a miniszterelnök.
2018. december 21., 15:352018. december 21., 15:35
Az utcai tüntetők egy részét, a legagresszívabbakat és legaktívabbakat Soros György fizeti - mondta Orbán Viktor. A kormányfő hozzátette, hogy nemzetközi hálózatok is mozognak a háttérben. Közölte: nemzetközileg is látja nyomait ennek, a jobboldali kormányokat mindenhol tűz alá vették. Kifogásolta a Kossuth téri rongálásokat, és kijelentette: a rendőrökre dobált füstbomba "jogi értelemben súlyos dolog". Sosem jó szándékú emberek dobálnak füstbombát - jelentette ki, aminek szerinte az a célja, hogy ne lehessen látni, mi történik. Arra a felvetésre, hogy rendőrök sérültek meg a megmozdulások során, emlékeztetett: 2006-ban lovas rohamot vezényeltek a békés tüntetőkre, és vérző fejű embereket lehetett látni. Ezt sikerült is megvalósítani - szögezte le, hozzátéve: a kormány a rendőrök mögött áll.
Szerinte már látszik, hogy a Munka törvénykönyvének vitája csak egy ürügy volt, és az ellenzék korábban is kiáltott már világvégét. Felidézte a jogszabály parlamenti elfogadásának körülményeit "kellemetlenkedő alakokéhoz" hasonlítva az ellenzék viselkedését. A kormányoldal azonban nem hagyhatta ott a helyét a törvényalkotásban, "a küzdelem arról szólt, hogy ki bírja tovább idegekkel" - fogalmazott. Rámutatott arra is: már jogilag is minősíthető az, hogy valaki beült a székébe, vagy rátette kezét a szavazógombjára, hogy megakadályozza a szavazásban. Botránnyal nem lehet megakadályozni törvényalkotást, ha olyan elszánt emberek vannak a másik oldalon, mint mi vagyunk, és mi nem alkalmaztunk erőszakot - tette hozzá. Mi nem alkalmaztunk erőszakot, ők erőszakot alkalmaztak a parlamentben - jelentette ki Orbán Viktor.
Az emberekhez is szólt: ne idegeskedjenek, mert akármit látnak az ellenzéktől, a kormánypárt el fogja végezni a munkáját. Senkit sem lehet túlmunkára kötelezni, ezt a változtatás is világosan tiltja, "aki mást állít, az hazudik" - mondta a miniszterelnök. A kormányfő szerint a dolgozókat leginkább nem a munkaügyi szabályok védik, hanem az olyan gazdaságpolitika, ahol szükség van rájuk. Ma már a munkaadók "lasszóval fogják a munkavállalókat", akiknek ezért egyre többet kell fizetni, a bérek így 4-5 éve folyamatosan emelkednek - tette hozzá.
Az eddigi törvény azonban "buta korlátozásokat" állított azok elé, akik többet akartak keresni, és többet is dolgoztak volna ezért. Hozzátette: ahogy eddig, ezután is megkapják a dolgozók a hónap végén a rendes és a túlóra után járó bérüket is. Kijelentette azt is: a változtatás nem a munkaadók, hanem elsősorban a munkavállalók szempontjából fontos, és elsődlegesen a hazai kis- és közepes vállalkozásoknál jelentkező problémákat orvosolja. Úgy folytatta: a gazdasági folyamatok hatására a munkaerő- és a beruházások piacán is minőségi csere várható. A cél, hogy jobban fizető, korszerűbb vállalkozások jöjjenek létre - jelentette ki Orbán Viktor.
Orbán Viktor szólt arról is: a munkásoknak és a munkaadóknak kell megegyezniük arról, mekkora legyen a minimálbér összege, a kormánynak nem ügydöntőként, hanem közvetítőként kell fellépnie. Hiába van a kormánynak ehhez joga, a kabinet nem akarja az érintett felek helyett eldönteni a kérdést - mondta. A kormányfő ezért arra kérte a pénzügyminisztert: törekedjen arra, hogy eredményt hozzanak a két oldal tárgyalásai.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!