
Ökumenikus imádságot tartottak Budapesten a terrorizmus vádjával elítélt Beke István és Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi, illetve erdélyi szervezetének vezetője szabadulásáért.
2018. december 23., 11:532018. december 23., 11:53
Az imaalkalmat szervező Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Bajkai István (Fidesz), az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának alelnöke arra kéri az embereket, imádkozzanak a két fiatalért, a jogi lehetőségek ugyanis egyelőre elfogytak a megmentésükre.
Lomnici Zoltán felidézte: Beke István és Szőcs Zoltán november 23-án nyújtotta be a felülvizsgálati kérelmet a román köztársasági elnöknek. Klaus Johannisnak a román törvények értelmében harminc napja volt dönteni, a határidő tegnap lejárt, és mivel semmilyen válasz nem érkezett, már biztos, hogy a fiatalok nem kaptak kegyelmet - mondta. Hozzátette: Beke István és Szőcs Zoltán a hazaszeretetük miatt kerültek ilyen helyzetbe. Elítélésükkel a román állam az erdélyi magyarokat próbálja megfélemlíteni, és "erre az üzenetre" nekünk összefogással és közös imával kell válaszolnunk.
Bajkai István azt mondta: az egész magyarságot ültették a vádlottak padjára, az egész népet támadták meg a két férfi elítélésével. A román hatóságok nyilvánvaló célja ugyanis, hogy félelmet keltsenek azokban, akik felemelik a hangjukat a magyarságért.Kitért arra: minden jogrendszerben vannak hibák, de itt nem tévedésről van szó. Azt nem lehet tévedésnek nevezni, ha valakiket kétszáz, szilveszterre vásárolt petárda, egy magyar zászló, egy Wass Albert-kötet és egy szórakozóhelyen felvett, a román államot kritizáló hangfelvétel miatt ítélnek el a román államrend erőszakos megdöntésére tett kísérlet miatt.
Ez az ítélet a legsúlyosabb diktatúrák időszakát idézi. Ahol előfordulhat, hogy a politika irányíthatja az igazságügyi szervezeteket, ott nincs jogállam - tette hozzá Bajkai István.
Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára kiemelte: Isten mindig az igazság oldalán áll, és az egyház feladata is az igazság oldalára állni. A rend is hozzátartozik Isten igazságához, és ok nélkül fogva tartani valakiket rendetlenséghez vezet. "Jézus igazságot, szeretetet és békét hoz, és várjuk ezt nemzetközi viszonylatban is érvényesülni, különösen most, karácsonyhoz közeledve" - fogalmazott a MEÖT főtitkára.
Illési Mátyás katolikus pap azt mondta, ez a "koncepciós eljárás" arra az időszakra emlékezteti, amikor a román-magyar határon minden, a magyarságra utaló tárgyat, jelvényt elkoboztak tőle a román hatóságok.
Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt júliusban ítélte öt-öt év börtönbüntetésre terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!