
Az amerikai törvényhozók egész napos tárgyalás után sem tudtak megegyezni a kormányzat működését biztosító költségvetésben, így péntek éjféltől leállt az amerikai kormányhivatalok egy részének működése.
2018. december 22., 15:182018. december 22., 15:18
A nem létfontosságú hivatalok dolgozóit átmeneti időre fizetés nélküli szabadságra küldhetik, a létfontosságú intézmények - például a rendfenntartó erők vagy a nemzetbiztonsági szervek - alkalmazottai azonban továbbra is dolgoznak, és munkahelytől függően lesz, aki fizetésért teszi, lesz azonban, aki nem kap javadalmazást.
A törvényhozók a hét első felében megállapodtak ugyan abban, hogy rövid távra biztosítják a kormányzati költségvetést, de ebben az összegben nem szerepeltek az amerikai-mexikói határra építendő fal költségei.
Donald Trump elnök válaszul bejelentette: csakis akkor írja alá a kormányzati költségvetést, ha az tartalmazza a tervezett fal költségeit. Trump ötmilliárd dollárt kért erre a kongresszustól.
A demokrata párti politikusok nem hajlottak erre, sőt Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője a kongresszusban közölte: az elnök "soha nem kapja meg a pénzt a falra".
Bár Trump a hét közepén még úgy fogalmazott, hogy örülni fog, ha a kormányzati leállás hosszú ideig tart, péntekre már meggondolta magát, és hajlott az egyeztetésekre. Republikánus politikusokkal tárgyalt a Fehér Házban, majd Mike Pence alelnök a kongresszus republikánus vezetőivel és külön Chuck Schumerrel is megbeszélést folytatott.
Pénteken délelőtt a képviselőház megszavazta a kormányzati költségvetést, amely magában foglalta a határon építendő fal ötmilliárdos költségét is. Az időközben már a karácsonyi ünnepekre hazautazott szenátorok is visszatértek a fővárosba, de a szenátusi szavazás - amely még pénteken későn este is tartott - eredménytelen lett.
"A kormányzat leáll, semmit nem tehetünk, mert szükségünk van a demokraták szavazataira" - fogalmazott Donald Trump abban a videoüzenetben, amelyet a kormányzati költségvetés elfogadásának határideje előtt két órával tett közzé. A határidő péntek éjfél volt. Az elnök még hozzátette: reméli, hogy a leállás nem tart sokáig.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!