Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
„Valaki magyarázza már meg nekem érhetően, hogy miért van ez a nagy pánikhangulat az afrikai sertéspestis körül, hiszen minden egyes cikkben hangsúlyozzák, hogy az emberre nem veszélyes.
A közösségi média egyik legsikeresebb kihívása a #10yearschallenge, azaz a tízéves kihívás, melynek lényege, hogy régi és új arcukat mutatják meg a felhasználók.
Országos szintű mozgalomba kapcsolódott néhány Kovászna megyei érintett szülő, aki ma a prefektúra előtt tiltakozik a kormány azon szándéka ellen, hogy az új költségvetés-tervezet a szociális szolgáltatások, a gyermekvédelem teljes költségét a helyi önkormányzatokra hárítja.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A tél erősen megviselte Kézdivásárhely úthálózatát. A céhes város vezetősége szerint amint az időjárás lehetővé teszi, megkezdik a foltozást és az aszfaltozást.
„A 2018-as év az ifjúság szempontjából a felzárkózás éve volt” – mondta Kelemen Szilárd Péter, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) elnöke a szervezet évértékelő beszámolóján.
A mikóújfalusi születésű, 30 éves Mikola Csongornak különleges képessége van: élefazssiv lészeb, vagyis visszafelé beszél.
A megyeszékhelyen immár évek óta megtartják a farsangi felvonulást, a téltemetést. A kezdeményező Guzsalyas Alapítvány néhány éve helyi néptáncoktatókkal együttműködve szervezi a népszerű eseményt, idén március 5-én.
Szülőként, pedagógusként sokszor nehéz eldönteni, hogy a gyermekkori szorongás mikortól probléma.

Egy jubileumi esemény felvételein keresztül idézi fel a csíki jégkorong hőskorát a Székely Sport.
Kicsik és nagyok színes, hangulatos, illatos, táncos, mókás, játékos, nevettető, vidám jelzőkkel illették azokat a pillanatokat, amiket az elmúlt napokban közösen éltek meg a Helen Doron Angol Nyelviskolában.
Nyílt napot tartottak szerdán a sepsiszentgyörgyi Csipike Napközi Otthonban.
Idén 3,8 százalékos, jövőre 3,6 százalékos gazdasági növekedésre számít Romániában az Európai Bizottság (EB).
Idén véget ér a Trónok harca sorozat, és az eddigi információk alapján eléggé úgy tűnik, hogy komoly izgalmakra számíthatunk majd a záróévadban.
Meghaladta a 800 ezret az öngyilkosságok száma 2016-ban, ám a világ népességének növekedése miatt arányuk mintegy egyharmaddal csökkent 1990 óta a British Medical Journalban megjelent tanulmány szerint.
A nehézségek ellenére a tárgyalások folytatásáról állapodott meg csütörtöki brüsszeli találkozóján Theresa May brit kormányfő és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
Jobb munkakörülményekért és méltányos bérezésért tüntetett csütörtökön a belügyminisztérium épülete előtt a rendőrök, börtönőrök és a tartalékos katonák mintegy száz képviselője.