
Meghaladta a 800 ezret az öngyilkosságok száma 2016-ban, ám a világ népességének növekedése miatt arányuk mintegy egyharmaddal csökkent 1990 óta a British Medical Journalban megjelent tanulmány szerint.
2019. február 07., 16:122019. február 07., 16:12
Globálisan 6,7 százalékkal nőtt az öngyilkosságok száma 1990 és 2016 között - állapították meg a tanulmány szerzői, akik ugyanakkor kimutatták azt is, hogy figyelembe véve a világ népességének jelentős növekedését az öngyilkosok globális halálozási aránya 33 százalékkal csökkent ugyanezen periódusban.
A szakemberek azt is feltárták, hogy a férfiak körében a nőkhöz képest magasabb az öngyilkosságok száma, ennek oka, hogy ők több nélkülözéstől szenvednek mind társadalmi, mind gazdasági tekintetben.
A nemzetközi kutatócsoport az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által az betegségek globális terheiről 1990 óta rendszeresen készített tanulmányok adatait használták fel elemzésükhöz, amelyben kimutatták az öngyilkosságok számát 1990 és 2016 között globálisan és regionálisan, korcsoportokra és nemekre bontva, a jövedelem, végzettség és termékenység kombinált mutatója, a szociodemográfiai index figyelembe vételével.
A vizsgált 27 évben az öngyilkosság volt a vezető halálok az ázsiai-csendes-óceániai térség fejlett államaiban, és a tíz vezető halálok egyik Kelet-Európában, Közép-Európában, Ausztráliában és térségében, valamint Észak-Amerikában.
Globálisan több férfi (100 ezer közül 15,6) lett öngyilkos, mint nő (100 ezer közül hét). A csökkenés mértéke a férfiak esetében az adott időszakban csupán 24 százalék, míg a nők esetében 49 százalék volt. A szegény országokban viszont az öngyilkosságot elkövető nők aránya volt magasabb.
Bár az öngyilkosság a világ legtöbb országában jelentős halálozási ok, bíztató, hogy figyelembe véve a világ népességének növekedését, arányuk mintegy egyharmaddal csökkent 1990-2016 között - írták a kutatók.
További kutatás szükséges annak megállapítására, hogy ez a csökkenés az öngyilkosságok megelőzését célzó tevékenységekből ered, vagy a lakosság egészségében bekövetkező általános javulást tükrözi - tették hozzá.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!