Az erdélyi városok közül Sepsiszentgyörgy, a falvak közül pedig Csíkszépvíz érdemelt ki egy fődíjat a Virágos Magyarország versenyben.
Erdővidéken talán aligha van még valaki, aki ne hallott volna az erdőfülei Dobó néptáncegyüttesről, mely együttes vasárnap délután a helyi kultúrotthonban bemutatott szép, tartalmas műsorral ünnepelte újjáalakulásának, illetve jelenlegi fennállásának 10. évfordulóját.
Nincsen délelőtt vagy délután, eltűnik az időérzék. Csak sör, zene, jó hangulat van a már három hete tartó októberfeszten. Németország, de mondhatni Európa-szerte közkedvelt sörfesztiválon jártunk, Stuttgartban.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A napokban indul a Gyulafehérvári Caritas új projektje, az Iránytű a munka világába, amelynek keretében hátrányos helyzetű fiatalok mentorálása zajlik.
Csütörtökön, október 10-én 18 órától mutatják be a kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében Iochom István Kézdiszéki kulákok és deportáltak című kötetét.
Az 1960-as, `70-es és `80-as nemzedék magyar nyelvterületen élő tagjainak a nyugatot meghódító és Magyarországon is gyökeret verő rockzene művelői segítettek átvészelni a kommunista diktatúra sötét éveit.
Alexandru Petrescu távközlési miniszter azt nyilatkozta, jövő évtől Románia is használni fogja az 5G mobiltelefon-hálózatot. A viszonylag új technológia bevezetésének az előkészületei már zajlanak.
A magyar és a román válogatott és nyolc közé jutott az ausztráliai kispályás labdarúgó világbajnokságon. A negyeddöntőben Magyarország ellenfele Ukrajna lesz, míg Romániának a házigazda Ausztrália jutott.
Jogerősen felmentette a legfelsőbb bíróság kedden Markó Attila egykori kisebbségügyi államtitkárt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt parlamenti képviselőjét.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
A szenátus adó- és pénzügyi bizottsága kiiktatta az adócsalás megelőzését célzó törvényt módosító javaslatból azt a kitételt, amely 1-től 6 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta volna az adók és járulékok befizetésének elmulasztását.
Egy új tanulmány szerint a virágok és a fák közös csatornán kommunikálnak. Támadás esetén a növények kémiai anyagok levegőbe bocsátásával figyelmeztetik egymást.
Elfogadhatatlannak tartja Kelemen Hunor, hogy Hargita és Kovászna megyében szerveznek nagyszabású közös gyakorlatot a héten a védelmi minisztérium, belügyminisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat, a kormányőrség és a különleges távközlési szolgálat katonái számára.
Egyre kevesebben adnak hálapénzt a kórházakban, de a jelenség még létezik, mert nagyon mélyen gyökerezik a romániai társadalomban - mondta hétfőn Sorina Pintea.
Súlyosan megsérült kedden medvetámadás nyomán egy Hunyad megyei, ohábaponori (Ohaba-Ponor), 50 éves asszony, aki egy erdő közelében legeltette a teheneit.
Brit kormányforrás szerint London nem készít új javaslatot a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről, ha a jelenlegi brit javaslatokról nem sikerül egyezségre jutni.
Tüdőrákot okozott az e-cigaretta egy kutatás szerint, amelyet egereken végeztek amerikai tudósok. A kísérletben 40 egeret tettek ki nikotintartalmú e-cigaretta nagy mennyiségű gőzének több mint egy éven át.