A lítiumion-akkumulátor kifejlesztéséért hárman kapják a kémiai Nobel-díjat

A lítiumion-akkumulátor kifejlesztéséért egy amerikai, egy brit és egy japán tudós, John Goodenough, Stanley Whittingham és Josino Akira kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Még több tömbházból szállítanak bio hulladékot

Bővíti a lebomló anyagok szállítását a TEGA Sepsiszentgyörgyön: tájékoztat Máthé László igazgató. A köztisztasági vállalat korábban a Szemerja környéki tömbházakban indította el a lebomló hulladékok szállítását.

2019. október 09., szerda

November végén kezdődik a '89-es forradalom perének tárgyalása

November 29-ére tűzte ki a legfelsőbb bíróság az első tárgyalás időpontját a '89-es forradalom perének előzetes szakaszában. Az ügyben többek között Ion Ilescu volt államfő ellen is vádat emeltek emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt.

November végén kezdődik a '89-es forradalom perének tárgyalása
2019. október 09., szerda

Zombiszarvasok terrorizálják az Egyesült Államokat

Immár 24 amerikai tagállamban fedezték fel a szarvasok körében terjedő úgynevezett krónikus sorvadásos rendellenességet, amely egy neurodegeneratív fertőzés, és agresszívvá teszi a beteg állatokat.

Zombiszarvasok terrorizálják az Egyesült Államokat
2019. október 09., szerda

A Mars talajába szorult a NASA robotja

Új manőverrel próbálják kiszabadítani az InSight leszállóegység robotvakondját. A műszer nagyjából fél éve van beszorulva a marsi talajban.

A Mars talajába szorult a NASA robotja
A Mars talajába szorult a NASA robotja
2019. október 09., szerda

A Mars talajába szorult a NASA robotja

2019. október 09., szerda

Meghalt Vekerdy Tamás pszichológus

Nyolcvannégy éves korában szerdán hajnalban elhunyt Vekerdy Tamás pszichológus, író, a Waldorf-pedagógia egyik legjelesebb magyarországi képviselője.

Meghalt Vekerdy Tamás pszichológus
Meghalt Vekerdy Tamás pszichológus
2019. október 09., szerda

Meghalt Vekerdy Tamás pszichológus

2019. október 09., szerda

Fifor szerint liberális törvényhozók is fognak a bizalmatlansági indítvány ellen szavazni

Mihai Fifor, a Szociáldemokrata Párt főtitkára szerint egyes liberális párti törvényhozók a bizalmatlansági indítvány ellen fognak szavazni, mert Klaus Johannis államfő a jelenlegi kormánnyal szembeni ellenállásra alapozza választási kampányát.

Fifor szerint liberális törvényhozók is fognak a bizalmatlansági indítvány ellen szavazni
2019. október 09., szerda

Timmermans: fokozni kell a 2030-as kibocsátás-csökkentési célkitűzéseket

Mielőbb szigorítani kell az Európai Unió klímacéljait, a korábban kitűzött 40 százalék helyett legalább 50, de inkább 55 százalékkal kellene csökkenteni 2030-ig az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest.

Timmermans: fokozni kell a 2030-as kibocsátás-csökkentési célkitűzéseket
2019. október 09., szerda

FRISSÍTVE: Nyílt levélben kérik Mezei János lemondását az MPP éléről

Lemondásra szólította fel Mezei Jánost, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét a párt vezetőinek egy csoportja.

FRISSÍTVE: Nyílt levélben kérik Mezei János lemondását az MPP éléről
2019. október 09., szerda

A Szaturnusz eddig ismeretlen húsz holdját fedezték fel

A Szaturnusznak a frissen felfedezett holdakkal együtt már 82 kísérője van, míg a Jupiter körül csak 79 kering.

A Szaturnusz eddig ismeretlen húsz holdját fedezték fel
2019. október 09., szerda

FRISSÍTVE: Folyamatban van Dan Nica kiértékelési eljárása az európai biztosi tisztségre

Rovana Plumb jelölésének elutasítása után a román kormány hétfőn elküldött egy újabb javaslatot az európai biztosi tisztségre; a kiértékelési eljárás folyamatban mind a román, mind a magyar jelölt esetében - nyilatkozta az Európai Bizottság egyik szóvivője.

FRISSÍTVE: Folyamatban van Dan Nica kiértékelési eljárása az európai biztosi tisztségre
Szemtől szemben a csapatkapitánnyal | Helyzetbe hozunk!
Megnyitás

Szemtől szemben a csapatkapitánnyal | Helyzetbe hozunk!

Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.

2019. október 09., szerda

Fölszállott a páva − indul a gyerekévad

Október 25-én indul a Fölszállott a páva új gyerekévada a Duna Televízióban, amelyben a hagyományőrzés mellett a környezettudatosság is fontos szerepet kap.

Fölszállott a páva − indul a gyerekévad
2019. október 09., szerda

Papagájinvázió van Madridban

Megritkítaná papagájállományát Madrid városvezetése. A spanyol fővárosban ugyanis jelen pillanatban nagyjából 12 ezer papagáj él, melyek az őshonos fajok kárára szaporodtak el, olyannyira, hogy az már a városi ökoszisztémát veszélyezteti.

Papagájinvázió van Madridban
Papagájinvázió van Madridban
2019. október 09., szerda

Papagájinvázió van Madridban

2019. október 09., szerda

Aggasztóak az adatok a zöldség- és gyümölcsfogyasztásról

A tudományos vizsgálatok szerint egyes betegségek akár 30 százalékban is megelőzhetők lennének megfelelő zöldség- és gyümölcsbevitellel. A megelőzés részeként EU-s szinten negyedmilliárd eurót költenek az uniós iskolagyümölcs-, iskolazöldség- és iskolatejprogramra ebben a tanévben.

Aggasztóak az adatok a zöldség- és gyümölcsfogyasztásról
2019. október 09., szerda

Bemutatták Bukarestben a 100 kiemelkedő romániai magyar személyiséget bemutató könyvet

A Román Kulturális Intézet bukaresti székhelyén mutatták be kedd este a száz kiemelkedő romániai magyar személyiség munkásságát ismertető könyv román fordítását.

Bemutatták Bukarestben a 100 kiemelkedő romániai magyar személyiséget bemutató könyvet
2019. október 09., szerda

Francesco Totti és Andrea Pirlo is pályára lép Adrian Mutu kolozsvári búcsúmérkőzésén

Nagynevű labdarúgók, köztük az olasz Francesco Totti és Andrea Pirlo is pályára lép majd Adrian Mutu búcsúmérkőzésén, amelyre 2020 júniusában kerül majd sor a Kolozsvár Arénában.

Francesco Totti és Andrea Pirlo is pályára lép Adrian Mutu kolozsvári búcsúmérkőzésén
2019. október 09., szerda

Jóváhagyták az Első otthon program feltételeit módosító tervezetet

Jóváhagyta kedden a képviselőház költségvetési bizottsága az Első otthon program feltételeit módosító törvényjavaslatot.

Jóváhagyták az Első otthon program feltételeit módosító tervezetet
2019. október 09., szerda

Holokausztmúzeumot alapítottak Bukarestben

Klaus Johannis államfő kihirdette csütörtökön a bukaresti holokausztmúzeum megalapításáról szóló törvényt.

Holokausztmúzeumot alapítottak Bukarestben

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye