Megint felfüggesztették a brit parlamentet

Két héttel azután, hogy a legfelsőbb bíróság kimondta, törvénytelen volt a brit parlament korábbi, öthetesre tervezett felfüggesztése, Boris Johnson kormánya kedden este újból felfüggesztette a törvényhozást.

Székely Hírmondó

2019. október 09., 06:072019. október 09., 06:07

Johnson nagy vitákat kiváltva kérvényezte a királynőtől augusztus végén a parlament felfüggesztését. Johnsonék eredetileg azzal érveltek, hogy a felfüggesztésre egy új ülésszak megnyitásához, és a kormányprogram bemutatásához van szükség, az ellenzék viszont kezdettől azzal vádolta a kormányfőt, hogy a brexit körüli vitában próbálja korlátozni a törvényhozás demokratikus jogait.

A parlament szeptember 10-én fel lett függesztve, de közben az ügyben párhuzamosan több jogi kereset is indult: a királynő felfüggesztésről szóló döntését nem lehetett megtámadni, de azt igen, hogy Johnson ezt kérvényezte. Végül több bírósági döntés után az ügy a legfelsőbb bíróságig jutott, ahol szeptember 24-én aztán kimondták, hogy törvénytelen volt a felfüggesztés. Így a parlament már másnap újból össze is ült.

Azonban a brit kormány jelezte, hogy kedden újból felfüggesztené a parlamentet, hogy október 14-én a korábbi terveinek megfelelően új ülésszak kezdődjön. Ezúttal nem voltak olyan tiltakozások, mint szeptember 9-én, amikor több képviselő „Elhallgattatva!" feliratú táblákat tartott fel, hanem a szokásos módon zajlott le a ceremónia.

A most véget érő volt a leghosszabb parlamenti ülésszak az Egyesült Királyság történetében. 2017. június 21-én kezdődött, és 839 napig tartott. Általában évente új ülésszak kezdődik, de Theresa May 2017-ben a brexitre hivatkozva már jelezte, hogy ez hosszabb ideig fog tartani. A brit kilépés azóta sem történt meg, több halasztás után most október 31. a brexit határideje.

Boris Johnson kedden beszélt telefonon Angela Merkel német kancellárral, ami után komoly üzengetés indult meg. Ugyanis a brit miniszterelnöki hivatal egyik forrása azt mondta, hogy a német kancellár világossá tette, hogy „rettentő valószínűtlen" egy Johnson javaslatain alapuló új kilépési megállapodás. A forrás szerint innentől lényegében lehetetlen megállapodni.

Az ügy mentén Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke külön Boris Johnsonnak üzenve kiírta a Twittere, hogy nem az egymásra mutogatás megnyerése a tét, hanem Európa és az Egyesült Királyság jövője. Brüsszeli források úgy értelmezték, hogy Johnson már a majdani előrehozott választási kampány részévé tette a telefonbeszélgetésről mondott információkat. Többen ahhoz is szkeptikusan álltak, hogy vajon mi hangzott el pontosan.

Kedd este Johnson fogadta David Sassolit, az Európai Parlament elnökét. Sassoli a találkozó után azt mondta, nem volt előrelépés. Michel Barnier, az EU brexitügyi főtárgyalója viszont azt mondta, továbbra is próbálnak megállapodásra jutni a felek. Emmanuel Macron francia elnök hétfőn azt mondta, hogy az EU a hét végéig eldönti, lehetséges-e új brexitmegállapodás.

A nem sok sikerrel kecsegtető tárgyalásokkal párhuzamosan egyre nagyobb hangsúly van azon, mi történik akkor, ha nem lesz az október 17-18-i EU-csúcson új megállapodás. Nemcsak az lesz a kérdés, hogy Boris Johnson törvényi kötelezettségének megfelelően kérvényezne-e egy újabb halasztást, hanem hogy a többi tagország azt megadná-e újra, és ha igen, milyen feltételekkel.

(index)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés