Stuttgarti Októberfeszt

Amikor valaki az Októberfesztről meséli élményeit, azt sem tudja, hol ragadja meg. Próbálja keretbe helyezni, kronológiai sorrendben elmesélni, térben lerajzolni a fesztivált, de a végén úgyis arra lyukad ki, hogy „ezt csak akkor érted meg, ha ott vagy”. És igaza van. Él a fejünkben egy kép a fesztiválokról, neves koncertekkel, minél extrább öltözetekkel, sátortáborokkal, vásárokkal. A sörfesztivál is hasonló, de teljesen más. Az odavezető, közel egyórás vonatúton megismerhettük a fesztivál dresszkódját. Természetesen nincs ilyen, azt veszel magadra, amit csak akarsz, de aki teheti, népviseletbe bújik. Minden megállóban özönlöttek a vonatra a bőrnadrágos, kockás inges férfiak, a csipkés, színes, kockás ruhás lányok. Egészen kicsiktől idősekig, mindenki egyformába öltözve indult szórakozni. Már a vonaton megalapozódott a hangulat, kézről kézre járt a sör, bor, közös énekelgetéssel, ismerkedéssel, hangos nevetéssel telt az út.

A fesztivál helyszíne se nem nagy, se nem kicsi, nemes egyszerűséggel akkora, mint egy kisebb falu. Két óriáskerék, különböző pörgető–forgató–gyomorkeverő játékok, szellemváros, vízi-vonat, hullámvasutak várták az adrenalin szerelmeseit. Minden száz méteren italstandoknál álltak sorba az emberek, de nem volt hiány a finom falatokból sem. Különböző kultúrák ételeit lehetett megkóstolni, de kicsit elfogult szemmel a két „Ungari­sche Lángos” butiknál láttam a legnagyobb sorokat. De nem voltam annyira elfogult, hiszen akármikor szerettem volna megközelíteni őket, nagyjából egy órát kellett volna várakoznom a soromra.

Magyar hang egyébként jó néhányszor megütötte a fülemet, háromszéki ismerősökkel is bőven lehetett találkozni. „Már negyedik éve járok a stuttgarti Októberfesztre, általában munkásként, de szórakozni is ki szoktam jönni” – mondta Baróthi Károly, kézdiszentléleki munkás. Társaival évek óta ott vannak a `feszten, ők építik fel a nyolc nagy sátor egyikét. Ezek a sátrak nagyjából ötvenezer személyt fogadnak be, naponta két váltásban, az igazi buli pedig ezekben vár. A délelőtti és délutáni csere között igencsak bedugul a tér, szemmagasságban nem láttam mást, csak embert. Ennek és az éhségnek köszönhetően elsőként robbantam be a sátorba, ahová a jegyem szólt. Alig helyezkedtünk el az asztalunknál, már koccantak is a söröskorsók előttünk, tátott szájjal néztem, ahogy a pincérlány egyszerre dobja le a nyolc korsót. Nem sokkal később már jött is az étel, egyszerre mind a nyolc, egy tálcán. Azt hiszem, ilyen gyors, profi kiszolgálásban még sosem volt részem.

Az est elején kicsit zsúfoltnak éreztem a több tízezer embert magam körül, de ahogyan fogyott a sör mindenki kezében, úgy lett szabadabb a buli. Kis idő elteltével már mindenki, 14 éves kortól 80-ig, a padokon táncolt. Ha egy szóban kellene összefoglalni a sörfesztivált, az „egyszerű” lenne rá a legmegfelelőbb. Nincs túlgondolva, nem a külsőségeken van a hangsúly. Mindenki kockás ingben, kezében sörrel énekel, padon táncol, jól érzi magát. Nincs tolongás, nincs vita, az időérzék is eltűnik.

Bartok Barbara