Csillagászati kutatásokért hárman kapják a fizikai Nobel-díjat

A csillagászati kutatások terén elért úttörő eredményeiért egy kanadai-amerikai és két svájci tudós, James Peebles kozmológus, Michel Mayor asztrofizikus és Didier Queloz csillagász kapja az idei fizikai Nobel-díjat.

Székely Hírmondó

2019. október 08., 13:092019. október 08., 13:09

Idén a világegyetem szerkezetéről és történetéről szóló új ismeretekért és a Naphoz hasonló csillag körül keringő első exobolygó felfedezéséért ítélték oda a fizikai Nobel-díjat - olvasható az indoklásban.

James Peebles fizikai kozmológiai eredményei a kutatási terület egészét gazdagították és lefektették az alapjait a kozmológia átalakulásának elmélkedésből tudománnyá. Az 1960-as évek közepétől kidolgozott elméleti munkássága az alapja a világegyetemről alkotott jelenlegi elgondolásoknak - hangsúlyozta a Nobel-bizottság.

Az ősrobbanás-modell a csaknem 14 milliárd évvel ezelőtti legelső pillanatoktól írja le az univerzumot, amikor még rendkívül forró és sűrű volt. Azóta a világegyetem tágul, növekszik és lehűlőben van. Az ősrobbanás után alig 400 ezer évvel a világegyetem "átlátszóvá vált, és a fénysugarak képesek voltak áthatolni rajta". Ez az ősi sugárzás a mai napig "körülvesz minket, és kódolva van benne az univerzum sok titka". Elméleti eszközeit és számításokat alkalmazva James Peebles képes volt értelmezni a világegyetem "gyermekkorából" származó nyomokat, és felfedezni új fizikai folyamatokat.

Eredményei feltárták, hogy a világegyetemnek mindössze öt százaléka ismert, az anyag, amely a csillagokat, bolygókat alkotja - "és minket". A fennmaradó 95 százaléka ismeretlen sötét anyag és sötét energia. Ez rejtély és kihívás a modern fizika számára.

Michel Mayor és Didier Queloz 1995-ben jelentette be a Naprendszeren kívüli első olyan bolygó (exobolygó) felfedezését, amely egy Naphoz hasonló csillag körül kering a Tejútrendszerben. Az 51 Pegasi b gázbolygó, amely a Naprendszer legnagyobb tagjához, a Jupiterhez hasonlít. A különleges eszközökkel az Haute-Provence Obszervatóriumban tett felfedezés forradalmat indított el a csillagászatban, azóta több mint négyezer exobolygót fedeztek fel a Tejútrendszerben.

A csillagászok újabb és újabb különleges új világokat fedeznek fel, "méretek, formák és keringési pályák elképzelhetetlen gazdagságával" - hangsúlyozta a két svájci tudós munkájának jelentőségét a Nobel-bizottság, hozzátéve, hogy az azóta tett felfedezések kétségbe vonják a bolygórendszerekről alkotott korábbi elképzeléseket, és arra késztetik a tudósokat, hogy vizsgálják felül a bolygók eredete mögötti fizikai folyamatokat. Az exobolygók vizsgálatára tervbe vett projektek révén talán válasz születik arra az örök kérdésre, hogy van-e élet a Földön kívül.

A három kutató "átformálta a kozmoszról alkotott elképzeléseinket" - összegeztek az indoklásban, amely szerint James Peebles elméleti felfedezései hozzájárultak a világegyetem ősrobbanás utáni fejlődésének megértéséhez, Michel Mayor és Didier Queloz pedig "felderítette kozmikus szomszédságainkat ismeretlen bolygókra vadászva". Eredményeik "örökre megváltoztatták a világról alkotott képünket".

A kitüntetettek 9 millió svéd koronával (276 millió forintos összeggel) gazdagodnak. Az összeg felét James Peebles kapja, a másik fele egyenlő arányban oszlik meg Michel Mayor és Didier Queloz között.

A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

Az 1935-ben a kanadai Winnipegben született James Peebles a Manitobai Egyetemen és az amerikai Princeton Egyetemen szerzett diplomát. Egész életében az amerikai egyetemen kutatott és oktatott, az intézménynek jelenleg is Albert Einstein professzor emeritusa. A világ egyik vezető elméleti kozmológusának tartják 1970 óta, az ősrobbanás kori nukleoszintézis, a sötét anyag, a kozmikus háttérsugárzás és a világegyetem struktúrái kialakulásának kutatásaihoz való elméleti hozzájárulásáért.

Michel Mayor a svájci Lausanne-ban született 1942-ben. A Genfi Egyetemen fizikából, a Lausanne-i Egyetemen csillagászatból szerzett diplomát, az intézmény csillagászati tanszékének professzor emeritusa. 2007-ben nyugdíjba vonult, de a Genfi Obszervatórium aktív kutatója maradt. Kutatott a Cambridge-i Egyetem Csillagászati Intézetében, a Chilében lévő Európai Déli Obszervatóriumban (ESO), és a Hawaii Csillagászati Intézetben. 2015-ben Kiotó-díjat kapott föld és bolygótudományok területén.

Az 1966-os születésű Didier Queloz a Genfi Egyetemen végzett. Az intézmény és az angliai Cambridge-i Egyetem professzora. Michel Mayor volt a tanácsadója a doktori iskolában, együtt fedezték fel 1995-ben az 51 Pegasi b-t. Felfedezésükért 2017-ben megkapták a fizikai Wolf-díjat.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés