Szabó Norbert három aranyérmet szerzett a Plovdivban rendezett román országos pályakerékpár-bajnokságon.
A napokban mutatta be a Vinca Minor Egyesület az Ojtoz–Ozsdola Natura 2000-es természetvédelmi területről készített kisfilmjét, amely e terület menedzsmenttervének részeként készült el.
A Facebook közösségi oldalon a Kolozsvári Rádió osztott meg fényképeket egy, Bálványoson megrongált autóról. A személygépkocsi csomagtartóját egy medve cincálta szét, miután ételszagot érzett benne.
Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret
A Szemerja–Görgő Közbirtokosság és a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal támogatásával az egykori szemerjai közösség egyik meghatározó alakjára emlékeztek kedden egy jó hangulatú, inkább kötetlen beszélgetéshez hasonlító esten,.
Fésűs Henrietta, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola negyedik osztályos kisdiákja lett a Tiszta Forrás megyei szintű népdalvetélkedő első helyezettje.
Moldvába látogattak a polyáni Trefán Leonárd Általános Iskola harmadik és a torjai Kicsi Antal Általános Iskola negyedik osztályos kisdiákjai.
Amióta lehűlt az idő, és a fagy is megjelent, a fák levelei sűrűn kezdték elhagyni az addig életnedvet biztosító ágakat. A lombtakarók már nem szolgálnak búvóhelyül a madarak számra.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Hétfőn tisztújítást tartanak az RMDSZ erdővidéki szervezeténél, majd a helyi szervezetek, így a baróti következnek sorra.
Kihirdette Klaus Johannis államfő csütörtökön a rezidensvizsga megszervezésére és finanszírozására vonatkozó törvényt.
Románia megépítette a Bulgárián, Románián, Magyarországon és Ausztrián áthaladó, BRUA gázvezeték kétharmadát - jelentette ki csütörtökön Ludovic Orban megbízott miniszterelnök-jelölt Podișornál, ahol felavattak egy kompresszorállomást.
Kedden élőben közvetítettek egy 25 éves nőn elvégzett agyműtétet a Facebookon, a texasi Dallas metodista kórházából.
A Munkáspárt kormányra kerülése esetén népszavazást írna ki a brit EU-tagságról, azzal a választási lehetőséggel, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja.
Tíz perc alatt feltölthető lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki elektromos gépkocsik számára a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói, akik a Joule című tudományos folyóiratban mutatták be fejlesztésük eredményét.
gy 17 éves kolumbiai lány, Sharik Tovar egy ritka rendellenesség miatt extrém hosszú időn át alszik kisebb-nagyobb megszakításokkal.