Tisztán csengő énekhangját édesanyjától örökölte

Fésűs Henrietta, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola negyedik osztályos kisdiákja lett a Tiszta Forrás megyei szintű népdalvetélkedő első helyezettje.

Bodor Tünde

2019. november 01., 00:102019. november 01., 00:10

Zsenge kora ellenére Henrietta rutinos versenyzőnek számít, hiszen már óvodásként részt vett a kicsiknek szervezett Óvódalnok vetélkedőn. Előkészítő osztályos korától a népdalversenyek állandó résztvevője, tehetségét díjak, oklevelek sokasága igazolja.

A Tiszta Forrás népdalvetélkedőn harmadik alkalommal vett részt, mindig kitűnően szerepelt, de idén teljesített a legjobban.

– Nem számítottam ilyen előkelő helyezésre, egy második díjra gondoltam, ezért nagy öröm és boldogság kerített hatalmába, amikor megtudtam, hogy az első lettem – mesélte a kislány.

Tisztán csengő énekhangját édesanyjától örökölte, aki Gábor Judit kézdiszentkereszti tanítónő mellett Henrietta felkészítésében is részt vesz.

– Egy-egy versenyre több dalt szoktam kiválasztani azok közül, amiket az iskolában, a népdalkörön vagy a táborokban tanulok. Gábor Judit és édesanyám abban segítenek, hogy ezek közül az én hangszínemnek, hangterjedelmemnek és egyéniségemnek a legmegfelelőbbet tanuljam meg, és azt adjam elő a versenyen. Nagyon sok népdalt ismerek, a pörgősebb, vidám hangvételűek a kedvenceim. A népdalban azt szeretem, hogy minden érzelmet ki tudunk vele fejezni – magyarázta.

Henrietta hegedülni is tanul, és a Zarah Kids népdalcsoportban is énekel.

– Naponta kell gyakorolni a hangszeren, és a hangom képzésére is nagy hangsúlyt fektetek. Otthon édesanyámmal együtt szoktunk énekelni, gyakran csak úgy, a házi tevékenységek végzése közben is dalra fakadunk – mondta.

A kezdeti lámpalázát sikerült leküzdenie, a versenytapasztalat és az elért eredmények nyomán megnőtt az önbizalma. Igyekszik minden alkalommal a tőle telhető legjobban teljesíteni, odafigyel a levegővételre, a szövegre és a tiszta hangzásra is.

Szabadidejében énekel, játszik és olvas, hét éve tagja a mazsorettcsoportnak is. Jó tanuló, a Fürkész helyesírási verseny körzeti szakaszán második helyen végzett, és megyei szinten benne van a top tízben.

A vakáció előtti héten cserediákként egy paksi családnál vendégeskedett.

– Nagyon nagy élmény volt ez számomra. Egy velem egykorú kislány családjához kerültem, együtt jártunk iskolába, s a szabadidős tevékenységekben is részt vettem. A társam Waldorf-iskolába jár, nagyon tetszett az ott tapasztalt kötetlenség, az órák beosztása – tette hozzá.

Henrietta a Tiszta Forrás első helyezettjeként tovább jutott az országos megmérettetésre.

– Úgy gondolom, akik oda eljutottak, azok mind nagyon szépen és tisztán énekelnek. A rangsort az aznapi teljesítmény, és a versenyzők lelkiállapota fogja eldönteni. Meglátásom szerint mi mindannyian győztesek vagyunk, hiszen részt vehetünk egy rangos versenyen, ahol tanulhatunk egymástól, ismerkedhetünk, barátokat szerezhetünk – summázta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés