A Facebook közösségi oldalon a Kolozsvári Rádió osztott meg fényképeket egy, Bálványoson megrongált autóról. A személygépkocsi csomagtartóját egy medve cincálta szét, miután ételszagot érzett benne.
2019. november 01., 00:142019. november 01., 00:14
Sajnos nem az első eset – válaszolta megkeresésünkre Daragus Attila torjai polgármester, a Vár komplexum tulajdonosa, amelynek parkírozójában a szerencsétlen eset történt. Daragus elmondása szerint olyan este is volt, hogy hat autó szenvedett hasonló kárt. Az elöljáró elmondta: bár az egyik biztosítóval felülbiztosítást is kötöttek, kiderült, hogy a medve okozta károkat nem térítik meg. Nem csak a bálványosi egységnél van ez a probléma, a wellness-szállodánál is történt hasonló eset.
A torjai önkormányzat nem túl rég fallal kerítette be a kukákat, és vasajtót szereltetett az építményre. A 18-as kilométerkőnél, a sós borvízforrásnál levő építmény azonban nem bírta sokáig, a nagyvad össze-vissza hajtogatta a vasajtót, akkora lyukat csinálva, hogy hozzá tudjon férni a kuka tartalmához.
Daragus ugyanakkor előre fél a közelgő disznótoros fesztiváltól, hiszen a résztvevők autói élelmiszert szállítanak, és a szag csábító lesz a medvéknek. Valamilyen megoldást kell találjanak, hogy az autókban ne essen kár – mondta.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!