Elégtétel

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

Péter Sándor

2019. november 01., 00:042019. november 01., 00:04

Időnként hajmeresztő vélemények hangzanak el, s szegény pedagógusok csak kapkodják a fejüket, mert ilyen körülmények között nehéz megfelelni mindenkinek: hivatalnak, szülőknek, tanulóknak, tudálékos hozzászólóknak. Ezért is fogadja megnyugvással és köszönettel a pedagógus-társadalom, ha nagy ritkán, időnként néhány köszönő mondat, elismerés is elhangzik munkájukról.

Ennek jegyében, a köszönet kifejezéseképpen került sor a Puskás Tivadar Szakközépiskola dísztermében azoknak a tanítóknak, tanároknak, óvónőknek a díjazására, akik a 2017–2018-as tanévben országos, nemzetközi, körzeti tantárgyversenyeken, vetélkedőkön a csúcsig vezették diákjaikat, hírül vitték a nagyvilágnak, hogy azért Háromszék fővárosában működő iskolák is gyűjtöttek babérokat. A jelzett tanévben különösen sokat, mert összesen kilencvenhat pedagógust leptek meg jelképesnek is tekinthető könyvadománnyal és elismerő oklevéllel. Hangulatosra sikeredett a rendezvény, itt aztán nem kerültek terítékre a gondok, annál inkább az elégtétel, a jól végzett munka feletti öröm jutott kifejezésre.

A kezdeményezés évekkel korábban szökkent szárba, amikor a pedagógusszövetség és a sepsiszentgyörgyi tanács, a polgármesteri hivatal közösen döntött arról, hogy évente jutalmazzák a legeredményesebb sepsiszentgyörgyi diákok felkészítőit. Ilyenkor a díjátadásra kiszemelt hétköznap ünneppé válik, az elhangzott köszöntők szépen méltatják a „nemzet napszámosainak” sikeres munkáját. Az ünnepélyességet ez alkalommal is fokozta az elhangzott Szózat, valamint az ugyancsak díjazott zenetanár, Rápolti Irma és Sebestyén-Lázár Enikő tanítványai, Sinka Noémi zongorista és Kádár Arnold szólóénekes által előadott Scarlatti-ária.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust