Bírság fizetésére kötelezte a Kolozs megyei törvényszék Ludovic Orban miniszterelnököt, amiért elmulasztott végrehajtani egy jogerős bírósági döntést, és nem helyezte vissza tisztségébe Györke Zoltán volt Kolozs megyei alprefektust.
Újabb határozatot fogadott el az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU), amelyben a veszélyhelyzet 30 nappal való meghosszabbítását javasolja november 14-étől kezdődően - jelentette be a csütörtöki kormányülés elején az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője, Raed Arafat.
A rózsa lelkének elnevezett, közel 15 karátos drágakövet alig pár perc alatt vette meg egy vevő, aki a nevét nem kívánta nyilvánosságra hozni.
Most már biztos, hogy indul az ünnepi szezon: megjött a Coca-Cola karácsonyi reklámja, méghozzá Taika Waititi rendezésében!
Túlterheli az egészségügyet az új koronavírus-járvány Európában. Még a legjobb ellátórendszerként emlegetett német egészségügyben is elérhetik kapacitásuk maximumát a kórházak, a Koch Intézet prognózisa alapján.
A Sepsi OSK labdarúgóklub és a Sepsi–SIC kosárlabdacsapat hivatalos közösségi oldalán jelentette be, több játékosuknál koronavírus-fertőzést állapítottak meg.
Az év utolsó tétmeccsére készülnek a háromszéki csapatok a labdarúgó III. ligában.
Elkészült a női kosárlabda Nemzeti Liga 2020–2021-es idényének menetrendje.
A Székelyföld folyóirat novemberi lapszámában verssel jelentkezik Markó Béla, Dankuly Csaba, Bajna György és Szentgyörgyi László. Prózát publikál Abafáy-Deák Csillag, Buna Blanka Boróka és Lőrincz György.
A magyar tudomány napjának apropóján november 14-én, szombaton 17 órától a Facebookon közvetítik az Erdélyi Múzeum Egyesület sepsiszentgyörgyi fiókja által szervezett idei fórumot, melynek témája A jövőformáló tudomány – Tudomány az élet szolgálatában.
Fél éve jelent meg a sepsiszentgyörgyi BRVLG (Borvilági) zenekar lemeze, ezt népszerűsítették volna az alkotók, illetve ezzel párhuzamosan Orbán Ferenc a Dalóka felújítását is tervezte az Evilági csapatával.

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék. A XIII. Csíkszentmiklósi Kolbászfesztiválon jártunk.
Tegnap tartotta első tanácsülését a szeptember 27-én mandátumot szerző új kézdivásárhelyi tanács.
A parlamenti választásokon való részvételre és az összefogás listájának támogatására buzdították szavazóikat tegnapi sajtóértekezletükön a Magyar Polgári Pártból és az Erdélyi Magyar Néppártból (EMNP) létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) megválasztott önkormányzati képviselői.
A Háromszéki Közösségi Alapítványnak (HKA), illetve az alapítvány közösségi kártyájának használatát lehetővé tevő baróti Deák Hámor cégnek köszönhetően hat erdővidéki diák vásárolhat a közeljövőben az online tanulást segítő számítógépet, laptopot.
Csütörtökön a baróti bánya egykori telephelyén tartott sajtótájékoztatót Benkő Erika RMDSZ-es parlamenti képviselő, Benedek-Huszár János, Barót polgármestere, illetve Demeter Zoltán, a képviselő asszony erdővidéki irodájának vezetője.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Tegnap a megyei tanács rendes ülésén, melyre a megyei könyvtár nagytermében került sor, kiegészült az önkormányzat testülete: letette az esküt az utolsó három tanácsos is.
Csak súlyos és középsúlyos koronavírusos esetek vannak jelenleg a kórházban, ugyanakkor megdőlt az elhalálozási rekord, egy hét alatt 18-an hunytak el – ismertette a szentgyörgyi kórház vezetősége.