
Újabb határozatot fogadott el az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU), amelyben a veszélyhelyzet 30 nappal való meghosszabbítását javasolja november 14-étől kezdődően - jelentette be a csütörtöki kormányülés elején az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság vezetője, Raed Arafat.
2020. november 13., 08:032020. november 13., 08:03
A határozat, az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) javaslatára, november 14-étől kezdődően további 30 nappal meghosszabbítja a veszélyhelyzetet.
A kormányülésen Raed Arafat, az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetője elmondta: a korlátozó intézkedések megegyeznek a jelenleg érvényben lévőkkel, újakat nem vezetnek be.
A DSU vezetője közölte: a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló határozat a december 6-án esedékes parlamenti választásokkal kapcsolatos szabályozásra is kitér.
Ludovic Orban minisztereln0k kijelentette, az elmúlt két hétben robbanásszerű növekedésnek indult az új koronavírusos megbetegedések száma, az utóbbi napok adatai alapján azonban úgy tűnik, hogy sikerült megállítani ezt a növekedési ütemet.
"Az elmúlt öt napban végzett tesztelések eredményei alapján úgy tűnik, sikerült megállítani ezt a növekedést, kicsúcsosodni látszik az esetszám, de még nem jelenthetjük ki, hogy laposodik a görbe. Célunk a járványgörbe laposítása, ezért döntöttünk a további korlátozó intézkedések bevezetése mellett" - mondta Ludovic Orban.
Hozzátette, maximális figyelemmel követik a szigorítások hatékonyságát.
Aktualizálta csütörtökön a CNSU a magas járványügyi kockázatot jelentő országok jegyzékét. Magyarország is szerepel a listán.
Az úgynevezett sárga zónás államokból Romániába érkezőknek 14 napra karanténba kell vonulniuk.
A CNSU határozata értelmében a következő országok szerepelnek a november 13-ától érvényes jegyzéken: Andorra, Francia Polinézia, Csehország, Luxemburg, Belgium, Svájc, Liechtenstein, Szlovénia, Örményország, Franciaország, Montenegró, Ausztria, Lengyelország, Grúzia, Horvátország, Hollandia, Olaszország, Bosznia-Hercegovina, San Marino, Észak-Macedónia, Guam, Spanyolország, Portugália, Szlovákia, Jordánia, Magyarország, Monaco, Bulgária, Litvánia, Dánia (itt kimutatták a SARS-CoV-2 vírus egy újabb mutációját).
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!