Csak súlyos és középsúlyos koronavírusos esetek vannak jelenleg a kórházban, ugyanakkor megdőlt az elhalálozási rekord, egy hét alatt 18-an hunytak el – ismertette a szentgyörgyi kórház vezetősége.
2020. november 13., 00:312020. november 13., 00:31
Jelenleg 12 gyanús eset, valamint 90 igazoltan pozitív koronavírusos páciens fekszik a kórházban. A gyanús esetek a számukra fenntartott osztályra vannak befektetve, köztük van két kiskorú is, illetve két kritikus állapotban lévő páciens, akik az intenzíven vannak ellátás alatt – számolt be András-Nagy Róbert igazgató.
A Covid-fertőzőben 70 beteg van, négy személy pedig nefrológia osztályon, 10-en a Covid-sebészeten, általános sebészeti, ortopédiai és nőgyógyászati problémákkal. Az intenzíven két gyanús személy van kritikus állapotban, hét igazolt koronavírusos beteg szintén kritikus állapotban, illetve három fertőzött kritikus, intubált állapotban. Az elmúlt héten, november 4–12. között 76-an mehettek haza a kórházból, viszont a legnagyobb elhalálozási számot közölték, 18-an hunytak el.
Roșu Mátyás orvosigazgató elmondta: 17 Kovászna és egy Brassó megyei személy hunyt el, az életkoruk 53 és 89 év között volt, a legfiatalabb áldozat alkoholos májcirrózisban és gyomorvérzésben is szenvedett. Egy személy a sürgősségen hunyt el, utólagosan tesztelték le, és pozitív volt a teszteredménye.
Az intenzíven fekvők mind Kovászna megyeiek – mondta dr. Roșu, most már nem tudnak a brassói kórházakon segíteni, szükség van a helyekre a háromszéki pácienseknek. Az osztályon és a fertőzőn is megduplázták az ágyak számát, hogy fogadni tudják a betegeket. Az orvos kiemelte: 55 ágynál van oxigénpótlási lehetőség, a tartályokat 2–3 naponta cserélik, ugyanis hamar ürülnek, és reméli, tartható ez az ütem, mivel más megyékben is hasonló a helyzet, ami leterhelheti a beszállítókat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!