Közeledik a bajnoki rajt

Elkészült a női kosárlabda Nemzeti Liga 2020–2021-es idényének menetrendje.

Bartha Zsófia

2020. november 13., 00:512020. november 13., 00:51

A Román Kosárlabda-szövetség eltekintett eredeti tervétől, miszerint két értékcsoportban rendezi a női élvonalbeli bajnokságot, ehelyett visszatér a fordulónkénti lebonyolítási rendszerhez. A jelenlegi járványügyi helyzet miatt a sokat bírált buboréktornák formájában kezdődik a pontvadászat november 24–26. között Bukarestben. A tervek szerint a három nap leforgása alatt három fordulót zavarnak le a csapatok. A FRB úgy számol, idén további három tornát hoznak tető alá, a helyszínek azonban egyelőre nem ismertek. A visszavágó-sorozatot a jövő év január 4. és április 8. közötti időszakra tervezik, bíznak benne, hogy ekkor már a sportminisztérium lehetővé teszi a hagyományos lebonyolítási formához való visszatérést, azaz minden csapat saját otthonában fogadhatja ellenfelét.

A bajnokság tizenkét csapat részvételével zajlik majd: a Sepsi–SIC-en és a KSE-n kívül a Szatmárnémeti VSK, a Konstancai Phoenix CSU Simona Halep, a CSM Alexandria, az Aradi FCC Baschet, a Bukaresti Rapid, a CSM Târgoviște, az Agronomia Bukarest, a Țara Bârsei 2011 Brassó, a Nagyváradi Rookies és a Kolozsvári U versenyez. A női pontvadászat rögtön háromszéki rangadóval indul, a Sepsi–SIC és a KSE a nyitókörben mérheti össze erejét. Mint ismeretes, az előző kiírás márciusban a pandémia miatt szakadt félbe, később bajnokavatás nélkül felfüggesztették az egészet, így az alapszakaszt megnyerő és főesélyesnek számító Sepsi–SIC számára nem adódott lehetőség a címvédésre.

Időközben a szakági szövetség sorshúzással kijelölte a Román-kupa négyes döntőjének negyedik részvevőjét. A Final Fourban így címvédőként a Sepsi–SIC, a két selejtezőcsoport győzteseként a Kolozsvári U és a Szatmárnémeti VSK, valamint Fortuna kegyeltjeként a szerencsés csoportmásodik, az Agronomia Bukarest lesz ott. A négyes döntőt várhatóan jövő év februárjában rendezik.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, első buboréktorna (november 24–26.), a háromszéki csapatok programja: 1. forduló: Kézdivásárhelyi SE – Sepsi–SIC; 2. forduló: Sepsi–SIC – Konstancai Phoenix Simona Halep, Szatmárnémeti VSK – Kézdivásárhelyi SE; 3. forduló: CSM Alexandria – Sepsi–SIC, Kézdivásárhelyi SE – CS Țara Bârsei 2011 Brassó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés