Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) hivatalos honlapján közzétette a Román-kupa tizenhatod-döntőjének pontos programját. Eszerint a Sepsi OSK november 28-án, szombaton 11 órától játszhat a Turris-Oltul csapatával.
Nem építenek korcsolyapályát idén Sepsiszentgyörgy főterén, így elmaradnak a téli programok, de a sípályák működtetése is kétséges. A Sepsi Rekreatív készen áll a szezonra, ám idén ez nem csak az időjárástól függ.
89 éve nem kapott akkora verést a német labdarúgó-válogatott, mint kedd este Spanyolországban Joachim Löw szövetségi kapitány irányításával: 6–0 lett a meccs vége.
Módosította a Román Kosárlabda-szövetség a női kosárlabda Nemzeti Liga versenynaptárát, így a bajnoki idény nem jövő kedden, hanem három nappal később kezdődik, és változni fog az első tornának otthont adó helyszín is – derült ki a baschet.ro hírportál beszámolójából.
A hideg idő beálltával és az érvényben lévő korlátozások mellett szinte lehetetlen vendéglőt, kávézót működtetni. Kilátástalan helyzetben vannak a vendéglátók, hiszen a teraszok működtetése már nem megoldás, hiszen a hideg miatt senkinek nincs kedve oda beülni, mutatott rá Kovács István.
A vakációs jegyek mentőövet jelentenek a hazai turizmus és vendéglátás számára, az alkalmazottaknak pedig lehetőséget, hogy kipihenjék magukat, és levezessék a járványhelyzet által okozott feszültséget.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Az orrot és szájat fedő maszk akadályozza az új típusú koronavírus terjedését, azonban nincs alapjuk azoknak az aggodalmaknak, hogy megnehezítené a légzést.

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék. A XIII. Csíkszentmiklósi Kolbászfesztiválon jártunk.
Elutasította szerdán az alkotmánybíróság a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) óvását Florin Iordache szociáldemokrata képviselőnek a Törvényhozási Tanács élére történő kinevezésével kapcsolatban - értesült az Agerpres hírügynökség.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az önkormányzatokra bízná, hogy a helyi viszonyoknak megfelelő intézkedésekkel fékezzék meg az új koronavírus-járvány terjedését - derült ki az RMDSZ járványkezelési és gazdaságélénkítő programjából.
A rövidesen elfogadásra kerülő költségvetés-kiigazítás nyomán a bruttó hazai termék (GDP) 9,1%-ára fog emelkedni az államháztartási hiány - jelentette be szerdán Florin Cîţu pénzügyminiszter.
Romániában van a legtöbb olyan lakás, amelyben nincs bent vécé az Európai Unió államai közül.
Kihirdette Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amely a "trianoni szerződés napjává" nyilvánítja június 4-ét Romániában - közölte szerdán a román elnöki hivatal.
A legutóbbi tájékoztatás óta 10.269 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 37.906 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az ősz lassan átadja a helyét a télnek - jósolják a meteorológusok. Az utóbbi időszakban az ilyenkor megszokottnál melegebb volt az idő, hétvégén azonban erős lehűlés következik esővel és havazással.