
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) hivatalos honlapján közzétette a Román-kupa tizenhatod-döntőjének pontos programját. Eszerint a Sepsi OSK november 28-án, szombaton 11 órától játszhat a Turris-Oltul csapatával.
2020. november 19., 00:122020. november 19., 00:12
Szokatlan időpontban debütál a Román-kupa aktuális kiírásában a legutóbb ezüstérmes Sepsi OSK, november 28-án, 11 órától mérkőzik majd a Turris-Oltul Turnu Măgurele otthonában. Az időpont egyértelműen a másodosztályú bajnokságban érdekelt házigazdáknak kedvez: a Teleorman megyeiek ugyanis rendszerint ebben az órában játsszák bajnoki mérkőzéseiket.
A Román-kupa 5. fordulóját a tervek szerint négy játéknapon, november 27–30. között bonyolítják le. A sorozat ezen szakaszát a Hermannstadt târgoviştei meccse nyitja, míg a Gloria Buzău – FCSB találkozó zárja. A legjobb 32 közé bejutott FK Csíkszereda a zárónapon, azaz november 30-án, hétfőn 18 órától találkozik az Aradi UTA-val. Gyengébben rangsorolt csapat lévén, a piros-feketék hazai pályán szerepelhetnek.
A sorozat első olyan fordulójának mérkőzéseit, amelybe az élvonalbeli csapatok is bekapcsolódnak, a Telekom Sport és a Look Sport tévécsatornák élőben közvetítik.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!