Zsúfolt program az év elején

A tavalyi év sok más ágazat mellett, a kultúrára is rányomta bélyegét. Rengeteg eseményt kellett lemondani Kovásznán is, minden program utolsó pillanatig kérdőjelekkel volt övezve.

Szabó Barbara

2021. január 28., 00:132021. január 28., 00:13

– Milyen tervekkel, programokkal készülnek erre az évre?

– A lehetőségekhez mérten megpróbálunk rendezvényeket szervezni, a legjobb, ha a hagyományos kulturális programokban, vagyis színházi és táncelőadásokban, kiállításokban, könyvbemutatókban és filmvetítésekben gondolkodunk. A 2020-as év megmutatta azonban, hogy mindig kell lennie egy B tervnek, nem lehet csak egyetlen változatot tervezni. Amit viszont meg lehet szervezni, azt megszervezzük, az emberek már nagyon várják, hogy élőben is találkozhassanak, igaz, továbbra is be kell tartani a távolságtartási szabályokat.


– Milyen eseményeket szerveztek már az idei évben?

– A 2021-es évet kiállításmegnyitóval kezdtük, majd a román kultúra napjára rendezett online szavalóverseny következett a Grit Egyesület szervezésében. A magyar kultúra napja tiszteletére rendezett Marosán Csaba-előadással folytattuk, a művelődési ház és a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület égisze alatt működő Ignácz Rózsa Irodalmi Klub társszervezésében. Most készülünk a Pokolsár Egyesület színtársulatának hétvégi bemutatójára. Utána a Maros Művészegyüttes február eleji Mátyás király álruhái című családos előadása következik, február 11-én a Háromszék Táncegyüttes Rézhúron című néptánc-műsora, majd 13-án a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad Feltámadás Makucskán című darabja lesz terítéken, amennyiben a statisztikák nem romlanak.


– Mit remélnek az új évtől?

– Egyelőre bizakodva indulunk az évnek, nem hiszem, hogy a tavalyi mértékben leállítanak mindent, és ha óvatosabban is, korlátozott létszámú közönségnek, de játszani fogunk, szervezni fogunk programokat.


– Milyen megpróbáltatások voltak tavaly? Hogyan tudtak ezeket athidalni?

– Amit tudtunk, szabadtérre költöztettünk, ez hangsúlyos lesz idén is, de a zöld, sárga vagy éppen piros forgatókönyvtől függetlenül továbbra is kérdőjelesek a heti normális tevékenységek, gondolok itt elsősorban a néptánc-, kórus-, fúvószene-oktatásra, amelyek a lezárásokig természetes heti aktivitásokat jelentettek.


– Milyen eseményeket lehetett 2020-ban biztonságban megszervezni?

– Először kiköltöztünk szabadtérre – kiállításmegnyitókkal, kon-certekkel, aztán a sárga forgatókönyv alatt kipróbáltuk, miként lehet 65 nézővel teltházas előadást tartani a 260 férőhelyes termünkben. Nyáron magyar, román és Cannes-ban díjazott filmeket vetítettünk a művelődési ház udvarán, majd szabadtéri koncertek következtek hetente-kéthetente. Vendégeink voltak a Zágoni Ifjúsági Zenekar tagjai Musát Gyula karnagy vezetésével, fellépett A csajod zenekar, The Crazy Plumbers és a Voces vegyeskar, a Sicton zenekar, a Consonantia Plus, valamint a Magnets. A könnyűzenekarok egy-egy tagja különben kovásznai kötődésű, ilyen szempont alapján is igyekszünk válogatni, hogy generációs kapcsolódási pontokat, követhető jó példát mutathassunk a most tanuló, fiatal zenészeknek, induló zenekaroknak.


– Milyen pozitívumai voltak a múlt évnek?

– A járványhelyzet okozta kényszerszünet alatt lehetőség nyílt a Kádár László Képtárban és a művelődési házban korszerűsíteni és kibővíteni a polcrendszert, amely a festmények és szobrok tárolására szolgál. Ehhez kapcsolódóan minden műalkotásról profi fényképfelvétel készült, és megjelenés előtt áll egy különleges katalógus, amelyben minden alkotó szerepelni fog, aki valaha adományozott festményt vagy szobrot a képtár részére. Egyébként múlt héten sikeresen lezajlott az ehhez kapcsolódó kiállításmegnyitó is, a saját kép- és szoboranyagunkból olyan neves, mára már klasszikusnak számító művészek alkotásait lehet megtekinteni, mint Baász Imre, Ciupe Aurel, Cseh Gusztáv, Gy. Szabó Béla, Nagy Albert, Plugor Sándor, Vetró Artúr, hogy csak néhány híres képzőművészt említsünk a kiállítók közül.


– Meddig tekinthető meg a kiállítás?

– Egész februárban látogatható, reméljük, nagyon sokan kíváncsiak lesznek a művekre, művészekre. Egyébként újra elindult a honlapunk is, érdemes nyomon követni az eseményeket a www.kvmh.ro oldalon (Kovászna Városi Művelődési Ház), nem csak a Facebookon. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés