Zenében él

A sepsiszentgyörgyi Zöld Kafka lokálban tartott nagysikerű blueskoncertet Cyfer, akit slide játéka miatt tart nagynak a szakma. A gitáros olyan hírességekkel játszott együtt, mint a Grammy-díjas Sugar Blue vagy a Tenessee-i Terry Lee Burns. Călin Ţurcanu nemcsak zenészként, de furcsa életmódjával is elkápráztatja közönségét: a nyers vegetarianizmus apostola. Mi mégis a bluesról faggattuk.
– Kit tisztelhetünk a Cyfer név mögött?
– Călin Ţurcanu a nevem, 1975-ben születtem Konstancán, de pár nap után családommal Brassóba költöztünk, tehát brassóinak vallom magam. Pár éve Bukarestben élek, mert itt zajlik igazából a zenei élet. Már kiskoromban zenész akartam lenni, annak ellenére, hogy gyermekként ez elérhetetlennek tűnt számomra. A forradalom után, kilencedik osztályban fogtam gitárt a kezembe, miután egyik osztálytársam behozta a suliba.
– Honnan ered a blues iránti rajongása?
– Nagybácsimnak volt egy 40 magnószalagból álló gyűjteménye. Olyan előadókat, zenekarokat hallgathattam, mint a Led Zeppelin, Black Sabbath, The Yardbirds vagy Eric Clapton, egyszóval a blues által befolyásolt muzsikusok engem is hatalmuk alá kerítettek. Aztán lassan rájöttem, hogy ők is máshonnan inspirálódtak, és eljutottam olyan előadókhoz, mint BB King, John Lee Hooker és Muddy Waters.
– Mikortól számítja zenei karrierjének „beindulását”?
– Tizedikben elsőre egy „nehézmetál” bandám volt, mert akkor ez volt divatos, és a vastag hangom is a rock műfajára simult (nevet). De egyre jobban vonzott a blues. A gitár miatt a tanulás folyton háttérbe szorult, éppen ezért hét egyetemen végeztem 1-1 évet… Közben megházasodtam, a zenével nem jutottam előre, ezért beálltam a brassói Fernet nevű bandába, ahol megkaptam az első gázsimat. Ekkor győződtem meg arról, hogy a zenélésből igenis meg lehet élni. Közel hat év után költöztem Bukarestbe.
– Erre miért volt szükség?
– Rájöttem, hogy Brassóban nincs esélyem igazi profi zenei pályafutásra, erre Bukarest nyújt valódi lehetőséget. Megalapítottam a Cyfer’s Sin nevű triómat. Autodidakta vagyok, ez sosem zavart, mi több, 2004 óta tanítok, birtokolom a zeneelméletet, kottaolvasó vagyok.
– Mikor hitelesítették nevét a romániai zenészek körében?
– 2009-ben adtam ki az első, Colors című albumomat, rá egy évre kezdtek el foglalkozni velem a hazai zenekritikusok. A triómmal (Alex Lambrino – basszusgitár és Doru Diaconu – dobok) egyre jobban fejlődtünk, jártuk a világot. Ma már nem annyira fontos egy album kiadása, de abban az időben ez névjegykártya volt a zenei világban. Napjainkban a netes csatornák fontosabb szerepet töltenek be a népszerűsítésben, már nagyon fontos a videó-anyag.
– Hiányolja a régi időket, vagy jól alkalmazkodik a modern technológiához?
– Egy művésznek minden időben, korban meg kell találnia a helyét.