Vizsgáznak a kantai szakképző növendékei

Magát a számadást üdvözlőbeszédek vezették fel, melyek sorát Szakács István, a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ vezetője kezdte, az elismerés hangján szólva mind a hallgatók, mind az oktatók kitartó és lelkiismeretes munkájáról, utóbbiak közül kiemelve Mayer Gyula vezető oktató (nem mellesleg a veszprémi séfiskola alapítója) érdemeit). Köszönetét fejezte ki a Mátészalkai Szakképzési Centrumnak az együttműködésért és a szakmai támogatásért, „amely nagyban hozzájárult a képzés sikeréhez.

Az ő tapasztalatuk és segítségük révén tovább erősödött az a szakmai közösség, amelyet közösen építünk” – mondta. Továbbá Szarvadi Lorándnak és Téglás Zsuzsának, a Bálványos Resort tulajdonosainak, „akik ezt a gyönyörű és inspiráló helyszínt biztosították számunkra; a környezetet, amelyben a hallgatók tanulhattak és fejlődhettek”, nem utolsó sorban pedig Magyarország kormányának, amiért „kiemelten támogatja a székelyföldi magyar emberek szakképzését. Ezáltal is nagy lépést teszünk afelé, hogy itthon maradjunk, hogy gyermekeink és fiataljaink helyben találjanak biztos szakmai jövőt, és így erősítsük közösségünket, szülőföldünket.”

A dévai Szent Ferenc Alapítvány jelenlévő elnökét, Böjte Csaba testvért a Kanta Szakképző Központ megálmodójának és alapítójának nevezte, „aki immár 14 éve viszi a hátán ezt a nemes és jövőépítő kezdeményezést. Az ő hite, kitartása és embersége nélkül ma nem állhatnánk itt – egy olyan közösség tagjaiként, amely hisz a tanulás, a munka és a szülőföld megtartó erejében.” A hallgatókhoz szólva reményének adott hangot, hogy az itt megszerzett tudás és tapasztalat erős alapot nyújt majd a sikeres szakemberré váláshoz.

Pálmai Gergely, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkárát felidézte, a csíkszenttamási nagymamájától annak idején azt tanulta, a kürtőskalács-dagasztás akkor tekinthető befejezettnek, amikor a homlokról az első verejtékcsepp beleesik a tésztába. Ám amikor valaki egy 4-5 csillagos szálloda éttermében helyezkedik el, lehet, hogy ennyi már nem elég, oda profizmusra van szükség. „Ezért bír különös jelentőséggel az, hogy most itt vagyunk, hozzá tudunk járulni az itteniek szakképesítéséhez, az itteni vállalkozók munkaerőigényének képzés útján való kielégítéséhez” – nyomatékosította.

Böjte Csaba atya felelevenítette, Romániában sokáig nem is létezett felnőttképzés, majd amikor bevezették, sok olyan „tanonccal” találkozott, aki úgy szerzett például szakácsdiplomát, hogy az oktatási folyamat során egyszer sem főzött. „Ezért fontos az, hogy a Kanta Szakképző Központ minőségi képzést nyújtson, olyan szakácsokat, pincéreket neveljen, akik miatt Erdélybe kívánkoznak a vendégek, mert itt van jövő, legalábbis bíznunk kell abban, hogy a szülőföldünkön képesek vagyunk jövőt építeni. Ehhez szakemberek kellenek, összefogás, bizalom és – mint minden gyerekbetegség esetén – türelem” – vázolta a támpilléreket.

Barkován Ferenc, a Mátészalkai Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese erre azzal erősített rá, hogy magas színvonalú szakképzést kívánnak nyújtani nemcsak az anyaországban, hanem erdélyi honfitársaik körében is, és azt szeretnék, ha ez a színvonal itt maradna. Mert ugyan az egész Európai Unióban érvényes diplomát adnak végzősök kezébe, és ilyen szintű képesítéssel vértezik fel, azért arra biztatják őket, „hogy ne messzi idegenben, hanem a szülőföldjükön kamatoztassák ezt a tudást, itt keressék a boldogulásukat.”

Mindeközben a végzős szakácsok a Fork vendéglőben elkészítették „vizsgadolgozatukat”, így a vendégek és a vizsgáztató-biztosság tagjai ide vonultak át élesben „tesztelni” hozzáértésüket. Itt már leendő pincérek fogadtak mindenkit, gondosan figyelve arra, hogy miként kérik el kabátjukat, és hol tartják a kezüket, mialatt a szakszerűen megterített asztalhoz kísérik a vendégeket.

Különféle koktélokat lehetett rendelni, amely mellé magyarázattal is szolgáltak, kérésre megfelelően lehűtött Egri Csillagot szolgáltak fel.

Magát a vizsgatételt egy négyfogásos menüsor előállítása, felszolgálása, no meg menükártya összeállítása és asztaldíszítés jelentette. A ropogós mandulával, zöldfűszer-olajjal és égetett paprikával „bolondított” zellerkrém-leves egyenesen zseniálisra sikeredett, akárcsak a császárszalonnába göngyölt fehérkaraj, de az eperrel körített csokoládémousse-ba sem lehetett belekötni. Befejezésképpen többféle kávéból választhattunk.

Összességében a közel hatvan jelentkezőből 48-an tették le sikeresen a vizsgát: 11 pincér, 14 szakács, 7 turisztikai-technikus, 6 panziós-fogadós és 10 pék-cukrász; utóbbiak két hete vehették át diplomájukat. Jellemzően 30 év fölöttiek, a pincérek többnyire a 20–25 éves korosztályból kerülnek ki, de például az egyik, tavaly végzett szakács a hatvanas évei felé jár.

Következnek a festők, mázolók, tapétázók, restaurálók – a hét második felében közülük huszonöten adnak számot tudásukból, a szobaasszony-képző részvevői, mintegy harmincan pedig két hét múlva. Az építőipariszakember-képzés Csíksomlyón zajlik, ugyancsak a kantai intézmény égisze alatt, ahol idén a hallgatók száma meghaladta a másfélszázat, a jövőben pedig recepciósokat, értékesítőket és marketingeseket is terveznek képezni. Ahogy Szakács István fogalmaz: nemcsak diplomát, hanem szakmát adnak a kezükbe.

Fotó: Kocsis Károly