
Az önkéntes tartalékosi rendszer mellett visszaállítanák a sorkatonai szolgálatot is, igaz ezt is önkéntes alapon – olvasható a kormányprogramban.
2021. november 26., 12:342021. november 26., 12:34
A dokumentum azzal érvel, hogy a haditechnika mellett a személyi állományt is fejleszteni kell. Az önkéntes sorkatonai szolgálatra jelentkezők zsoldot kapnának a tervek szerint.
Romániában 2007 óta nincs kötelező sorkatonai szolgálat – fontos azonban, hogy ezt nem eltörölték, csupán felfüggesztették.
Szakértők szerint a jelentkezők számára nem csupán az anyagi juttatás miatt érné meg a szolgálat, hanem azért is, mert képzést is kapnának különböző területeken, ráadásul mindezt a nyugati katonaii kultúra jegyében.
A program már csak azért is fontos lenne a román haderő számára, mert jelenleg 70 ezer hivatásos katona mellett mindössze 60 ezer fős tartalékos állománnyal rendelkezik, ami vészhelyzet esetén nem elegendő a védelemre. A program emellett folytatná a haderő-fejlesztési terveket is, légvédelmi rakétarendszerek mellett a szárazföldi haderő számára páncélos szállító járműveket szereznének be, és a haditengerészet korvettjeinek felfegyverzése is folytatódna.
(Marosvásárhelyi Rádió)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!