Közírók álláspontja, véleménye sportesemények kapcsán.
2021. január 04., 00:162021. január 04., 00:16
Ha 2020 sportja, sportvilága más volt 2019-hez képest, bizonyos, hogy 2021 sportja, sportvilága is más lesz tavalyhoz viszonyítva. Közös az összehasonlításban, hogy míg tavaly a koronavírus terrorjában élt a sportoló, edző, szakvezető és szurkoló, idén a védőoltás dilemmái jelenthetnek irtózatos stresszt. Legalábbis az első hónapokban. A „szúrókampány” megkezdődött, várható, hogy az első negyedévben már tudományos értékelések is megjelennek – remélhetőleg nem manipulációs céllal és jelleggel.
Az oltóanyagok meglepően gyorsan elkészültek, hiszen a legderűlátóbb szövegkönyv is csak 2021 tavaszára tette elérhetővé, bevethetővé. Az amerikai „változatról” egyelőre bátorító leírásokat, nyilatkozatokat lehet követni, főleg az a kiemelésre érdemes, hogy a vakcina nem legyengített koronavírust tartalmaz, más összetételű. Úgy tűnik, a többi vakcinával (orosz, angol, kínai, izraeli stb.) együtt, a beoltottak száma arányok szempontjából nemsokára túlhaladhatja az új fertőzöttekét. A veszélyeztetettebb foglalkozási csoportok tagjai világszerte ezrével kapták, kapják az első oltásokat. Már Romániában, Erdélyben és az anyaországban is.
Egyelőre sajnos kevés az információ arról, hogy a Covid19 elleni védőoltások hogyan, mennyire, meddig befolyásolják, netán gátolják a sportolók versenyteljesítményét és (vagy) edzésmunkáját. A tokiói nyári olimpia július 23-i nyitányáig ezekre pontos válaszokat adnak a sportorvosok és maguk a sportolók is, hiszen ők érzik elsősorban az esetleges mellékhatásokat. Hogyha most tréfálkozni akarnánk, azt is mondhatnánk, nehogy kiderüljön, hogy a koronavírus elleni vakcina teljesítményfokozó – gátló az lehet. Lényeg az, hogy mindenki megkapja, noha igaz, nem minden ember egyformán reagál.
Lehet számítani arra, hogy a nemzeti és nemzetközi szervek a hatóságokkal párhuzamosan, vagy annak mintájára kialakítanak olyan rendszabályokat, amelyek előír(hat)ják például az oltási igazolást a versenyeken való indulás kizáró jellegű feltételeként. Tavaly a vírus volt, idén a vakcina lehet fő szabályalkotó. Ez viszont azt is jelentheti, az év második felétől nem lesznek törölt vagy elhalasztott sportesemények. A tokiói olimpia megrendezésének második esélye most jónak tűnik, csakhogy rengeteg kvalifikációs verseny maradt idénre, amit fél év alatt „le kell zavarni”. Az esélyek, értékszámok alapján remélhető magyar küldöttség csak 50 százalék körül áll, még van 70–80 sportoló, akik nem szereztek részvételi jogot.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!