Vértanúink emlékezete

Pálfi Géza 1941. április 14-én született Máréfalván, és boldog emlékezetű Márton Áron püspök szentelte pappá 1964-ben. Káplánként Csíkszentdomokoson, majd Marosvásárhelyen szolgált. Ezt követően a gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskola, vagyis egyházi líceum lelkivezető-hittanára és a Hittudományi Főiskola oktatója volt (1970–1979). Az egyéniségéről sokat elárul, hogy március 15-én mindig ünnepi díszbe öltözve lépett a tanterembe, és rendkívüli történelem­órát tartott diákjainak, de szentbeszédeibe és tanításába is mindig belefoglalta a magyar történelmet és irodalmat. És tette ezt egy olyan időszakban, amikor az 1848-49-es magyar forradalomról és szabadságharcról való megemlékezés még a csonka országban is szigorúan be volt tiltva, és a valós magyar múlt ismerete főbenjáró bűnnek számított.

Figyelembe véve Pálfi magatartását az akkoriban javában dühöngő kommunista diktatúrában, csodaszámba megy, hogy kilenc éven keresztül engedték tevékenykedni Gyulafehérváron, hiszen minden elejtett szaváról és megtett lépésé­ről tudtak. Amint az immár tanulmányozható szekusdossziéjából kiderül, besúgók hada volt ráállítva, felbontották a leveleit, lehallgatták a telefonbeszélgetéseit. Az adatgyűjtés már közvetlenül a teológia elvégzése után megkezdődött, és a szíve utolsó dobbanásáig folytatódott. A már említett történészek 63 besúgótól 137 feljegyzést találtak az iratcsomójában. Teológiai tanárokat, hallgatókat és híveket köteleztek megfélemlítéssel vagy zsarolással, hogy jelentsenek róla, viszont olyanok is akadtak közöttük, akik ezt pénzért és az érvényesülésük érdekében tették. Ide-oda történő utazásai során gyakran előfordult, hogy három megye szekusai követték árgus szemekkel a megnyilvánulásait.

Végül 1979-ben távolíttatták el az egykori fejedelmi székhelyről, ahonnan előbb Gyergyóalfaluba, majd 1981-ben Székelyudvarhelyre került, és plébánosként folytatta hivatását. Mindkét állomáshelyén Márton Áron szellemének az őrzője, az igazság hirdetője, a magyar nemzeti kultúra és hagyomány ápolója, valamint művelője maradt. Önmegtartóztató életével, egyenes jellemével, karizmatikus személyiségével és kivételes szónoki képességével rendkívüli módon befolyásolta a hívei gondolkodásmódját, és terelte így jó irányba őket. Elvi kérdésekben nem ismert és nem tűrt megalkuvást, annak ellenére sem, hogy a hírhedt román titkosrendőrség az eszközökben nem válogatva, minden tőle telhetőt elkövetett a megfélemlítése és elnémítása érdekében. Ezt azonban nem sikerült elérniük, csak a halálával. Pálfi Géza a marosvásárhelyi kórházban távozott e földi létből 1984. március 12-én. Két hónapon át tartó kezelés után – azt követően, hogy ismét megtapasztalta a székelyudvarhelyi Securitate pribékjei „vendégszeretetét.”