Versek az erkélyről

A Kónya Ádám Művelődési Ház kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli a magyar kultúra napját Sepsiszentgyörgy több helyszínén.

Székely Hírmondó

2021. január 19., 00:282021. január 19., 00:28

A Magyar Örökség díjjal kitüntetett Pál István „Szalonna” és társai előadását csütörtökön, január 21-én 20 órától hallgathatja meg a közönség a Tamási Áron Színház nagytermében. Az erkélyzene-sorozat mintájára egy verses kiadás készült, január 22-én 12 és 16 óra között négy iskola négy diákja négy helyszínen örvendezteti meg szavalatával az utcán sétálókat. Kató Balázs a Székely Mikó Kollégiumból, Kósa-Szigety Zsófia a Mikes Kelemen Elméleti Líceumból, Szimion Helga a Plugor Sándor Művészeti Líceumból, valamint Szőcs Anita a Református Kollégiumból szólal majd meg a város különböző épületeinek erkélyeiről. Az esemény első állomása a régi Bástya épületének (jelenleg a Friss FM stúdió) erkélye lesz, melyet a Bod Péter Megyei Könyvtár épületének (Magyar Kulturális Intézet) erkélye követ.


A Kulturális kávépercek című program keretében szintén 22-én 17 és 19 óra között lehetőség nyílik az érdeklődők számára, hogy egy kávé vagy tea mellett beszélgetésbe elegyedjenek a város kulturális életének szereplőivel. A magyar kultúráról, a város kulturális életéről vagy bármilyen más témáról bárki elbeszélgethet: Gáspár Csaba zenésszel, Daczó Enikő képzőművésszel, Gothárd Veronika kortárstáncossal, Korodi Janka színésznővel, Pálffy Tibor színésszel, Szonda Szabolcs irodalmárral, Szőcs Botond zenésszel, illetve Tőkés Edit és Tőkés Csaba Zsolt néptáncosokkal. A programon bejelentkezés alapján lehet időpontot foglalni a kultura.ro weboldalon található űrlapon, vagy a 0743.099.570-es telefonszámon január 20-án 15 óráig. A rendezvénynek a Színház Büfé, a Szimpla Sepsiszentgyörgy, a Tein Teahouse és az INdiVINO ad helyet.


Pénteken 18 órától a Művész Moziban vetítik Vörös T. Balázs és Tőkés Csaba Zsolt Hármasfonat – Tánccal átszőtt életek című dokumentumfilmjét. Ezt megelőzően sor kerül egy rövidfilm bemutatójára is, melyet ugyanezen alkotók célzottan a magyar kultúra napjára készítettek. Mindezeken túl a Művész Mozi a teljes hétvégére Magyar Filmnapokkal készül. E jeles napot 20 órától a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar már hagyományos ünnepi koncertje zárja a Tamási Áron Színház nagytermében.


A zenei előadásokra és a filmvetítésekre a helyek száma korlátozott. A jegyeket elővételben lehet megvásárolni a Városi Jegyirodában. Szalonna és Bandája koncertjére 20 lej a teljes árú jegy, 10 lej a kedvezményes, a fúvósok ünnepi hangversenyére pedig egységesen 25 lejes jegyet lehet váltani. A Magyar Filmnapok alkalmával minden filmre egységesen 10 lejes jegyek vannak, melyeket a Művész Mozi pénztárában lehet megvásárolni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés