Versek a Puskásban

Péter Sándor

2018. január 09., 00:022018. január 09., 00:02

Akár állandó vendégnek is mondható immár a Buzogány–Táncos-páros a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában. Harmadikszor látogatott el ide a mérnök-tanár és társa, a szentivánlaborfalvi unitárius lelkész, akik most karácsonyi versműsorral kedveskedtek a közel százfős diákközönségnek. Sajnálhatjuk is, hogy csupán ennyin férnek be egyszerre az iskola dísztermébe, s a kint maradottak csak reménykedhetnek abban, egyszer talán rájuk is sor kerül, hogy részesei legyenek a versek fakasztotta örömnek. Tanárként az elején borúlátó voltam, s milyen kellemesen lepett meg az érdeklődés!

Könnyen legyintenek sokan, ha szakközépiskolásokról, szakmunkásképzősökről van szó, vannak, akik a „rangos” tanintézetekből lenézik ezeket a tanulókat, mintha éppenséggel más bolygóról érkeztek volna. Az igazsághoz tartozik, hogy az alig tizenöt évet megélt, felszámolt Kós Károlyban az eltelt esztendők alatt sikerült olyan szellemi igényt megalapozni, amelynek köszönhetően a most kihasználatlanul álló, szebb napokat megélt díszteremben, amelyet a Mikónak adományoztak, számtalan alkalommal hangzottak el versműsorok, verssel kapcsolatos vetélkedők, megyei és országos szintű rendezvények zajlottak, s ezek középpontjában mindig ott volt a vers. Tudom, hogy a Puskásban is mindig születtek szívet melengető események, a mostanihoz hasonló igények érlelődtek és érlelődnek, ám a megsokasodott diáklétszám miatt kevés a remény arra, hogy legalább az érdeklődők belépést nyerjenek a költészet ilyenformán megteremtett varázsába.

Állítom, Táncos András és Buzogány-Csoma István igazi varázslatot mutatott be, nem csupán Ady, Kányádi meg Márai lelkeket felkavaró, felelősségünket erősítő soraival, de a lelkes lelkész-zenész saját szerzeményével és gitárzenéjével is. A diákoknak átadtak valamit, amit nehéz szavakban megfogalmazni, de látni, észrevenni lehetett a szemekben, s milyen jó volt, hogy két diákot is maguk mellé emeltek egy-egy karácsonyi vers elmondatásával.