Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. október 18., 00:012022. október 18., 00:01
Tanulságos lehet a kerek évfordulók áttekintése. Az enciklopédiák érthető módon a fejlettebb nyugati világ eseményeiről értekeznek, mellettük a mi történéseink Hamupipőke-kuckóba szorulnak. Sebaj. Úgy látom, magasabb civilizáció nem feltétlenül jelent több emberséget, sőt. Lenézzük az írástudatlan éhenkórászt, aki egy darab kenyérért lebunkózza szomszédját, de tessék megmondani, a halálos fegyvereket tervező stanfordi vagy moszkvai kétdiplomás, nyakkendős mérnök mennyivel áll a kisszerű gyilkos fölött? Íme, két évfordulós példa.
450 évvel ezelőtt, 1472-ben volt ama hírhedt Szent Bertalan-éjszakája. Párizsban főleg, de vidéken is augusztus 23-án elszabadult a pokol. Az úgynevezett hugenották – protestánsok – nyugodtan aludtak, bízván a király becsületszavában. Ám a vallási türelemrendeletet megszüntetve, őfelsége ráeresztette a szerencsétlenekre a véreskezű gyilkosokat. Sok ezer férfit, asszonyt, gyereket utcára hurcoltak és kegyetlenül lemészároltak. El tudja képzelni az olvasó, hogy az események hallatára a pápa Te Deumot celebrált? Hogy Rómában ágyúkból díszlövések üdvözölték az ember efféle állattá alacsonyodását?
Ugyanabban az évben hunyt el a mi kis Erdélyországunkban is tevékeny Mélius Juhász Péter. Mifelénk is javában zajlottak a kemény, lendületes, sokszor kíméletlen hitviták. Péter bátyó, aki huszonéves korára már egyházszervező püspökké tornászta fel magát, nem vonta ki magát a disputákból, sőt. De az itteni csetepaték általában megmaradtak a személyes ellentétek és mindenképpen a szavak szintjén, nem kaszabolták le őseink egymást egy teológiai homousion/homoiusion ürügyén, mint zseniális Madáchunk jeleníti meg a Tragédiájában.
És Mélius Juhász Péter megszerkesztette a magyarság első füveskönyvét, a mintegy 2000 növény magyar, német és latin nevét, illetve tulajdonságait és gyógyhasznát felsoroló Herbariumot, mert a steril vitákon túl a tudás, a műveltség emeli fel az embert. Egy Jonathan Swift-mondás jut eszembe: „Az az ember, aki két búzakalászt vagy akár csak két szál füvet is tud növeszteni ott, ahol eddig csak egy nőtt ki a földből, nagyobb dicséretet érdemel az emberiségtől, és mérhetetlenül értékesebb szolgálatot tett a hazának, mint a politikusok minden fajzata együttvéve.”
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!