Vargyastól Maratonig

Már csak ezeknek a számoknak a hallatán is végigfuthat a hideg a hétköznapi ember hátán, és azt kérdezheti, hogyan képes valaki 250 kilométert futni, ráadásul egyenlőtlen terepen, Előd szerint azonban a titok nyitja egyszerű: csak tegyed egyik lábad a másik után, és aztán hamar rájössz, hogy működik a dolog. Elmagyarázta, hogy ezeken a versenyeken vannak úgynevezett frissítőpontok is 6-10 kilométerenként, ahol akár meg is lehet állni, s nemcsak frissíteni lehet, de akár ételt is megengedett fogyasztani. Másrészt ő úgy véli, hogy minél hosszabb a táv, azt annál könnyebb lefutni, vagy legalábbis „egyszerűbb”, mint egy gyors, rövidtávú szakasznak a lefutása. Ezeknek a hosszútávú versenyeknek külön hangulatuk is van, a résztvevők ismerik egymást, szinte családias légkörben zajlanak. Nem titkolja viszont, ahhoz, hogy valaki ultramaratonista legyen, kell némi genetikai adottság is, mentálisan és fizikailag is „jelen” kell legyen az ember egy ilyen versenyen. Ő a három évvel ezelőtti első maratoni futása után egyre több maratoni versenyre nevezett be, érdeklődésünkre elmondta, hogy a legjobb eddigi eredménye maratoni távon 2 óra 53 perc volt. Ezzel az idővel az 1896-os athéni olimpián még aranyérmet nyert volna, ma a világcsúcs azonban már két óra körül van, pontosan 2 óra, 1 perc és 39 másodperc.

Ehhez rögtön hozzáfűzte, számára nem az a lényeg, hogy javítson idején, hiszen az ilyen, időre menő verseny teljesen más felkészülést igényelne, neki viszont az aszfaltos futóversenyekkel való kezdet után idővel inkább a terep- futóversenyek váltak kézen fekvőbbé, „aszfaltos”, sík terepen való futást most már egyre kevesebbet vállal.

A terepversenyeket preferálja
– A terepversenyeken nagyon szépek és megkapóak a tájak is, amelyeken áthaladunk. Az első ilyen versenyem az MSG Apuseni volt az erdélyi Szigethegységben, ahol 11 órát szaladtam 3700 méter pozitív szintkülönbséget is magam mögött tudva, ott szerettem bele a terepfutásba és döntöttem el, hogy ezt szeretném tovább is folytatni – részletezi a kezdeteket. – 2018-ban a Csukás hegységben rendezett CiucasX3 verseny volt az első különleges terepfutóversenyem, itt a táv 105 kilométer volt. Reggel hat órakor indultam és éjjel háromnegyed tizenkettőkor értem célba. Idén első alkalommal vettem részt a 221 kilométeres, Balaton körüli Ultrabalaton elnevezésű versenyen, mely egyben egy kvalifikációs verseny is a Spartathlonra. Ez utóbbit mindenképp szeretném megcsinálni, feltett szándékom, de mivel nagy a túljelentkezés, nem könnyű bekerülni a résztvevők közé, akiket a legjobb futók közül sorsolással választanak ki – meséli.

Erdővidéken is egyre népszerűbb
Előd örvend annak, hogy Erdővidéken is vannak már társai, akikkel együtt futhat, és már együtt járnak versenyekre is, egyébként némiképp zavaró számára az, hogy környezetében az emberek olykor még értetlenkednek, hogy miért fut folyton. Bevallása szerint a futás számára életforma, terápia, amikor fut, olyankor csak magával van elfoglalva, én-időnek nevezte a futással töltött idejét, ami mellesleg hasznosan és egészsége érdekében is eltöltött idő egyben.

–A terepfutók általában pozitív beállítottságú, a környezetet és embertársaikat is szerető emberek. Más fiatalokat is csak arra tudok biztatni, kezdjenek el futni, mert a futás mindamellett, hogy jó kondícióban tart, segít az önértékelésben, mondhatni egy szellemi, önismereti utazás is egyben, ami csak építő jellegű lehet bárki számára. Nem is életkorhoz kötött, hiszen a Spartathlonon résztvevők átlagéletkora például 47 év, tehát nem csak a fiatalok kiváltsága a terepfutás. A felszerelés sem drága, mindössze egy jó sportcipőre van szükség, a terep mindenhol adott – mondta.

Tervekben nincs hiány