Várfesztivál Nagyajtán

A nagyajtai unitárius vártemplom és az azt övező várfal teljes körű felújítása után első ízben megrendezett Nagyajtai Várfesztivál mindenekelőtt azoknak kínált kulturált kikapcsolódási lehetőséget a hétvégén, akik minőségi szórakozásra vágytak az évszázados várfalak övezte történelmi környezetben, és még a mai új világban is fogékonyak maradtak a hagyományos kézművességi, népművészeti értékek egyszerű szépségei iránt.

Böjte Ferenc

2022. augusztus 16., 00:042022. augusztus 16., 00:04

A fesztivál programjaira több száz ember volt kíváncsi, a szervezők szerint csak az első nap már négyszáznál több, karszalagos látogatójuk volt. Kirándulókkal megtelt autóbuszok is érkeztek a fesztiválra, Sepsikőröspatakról, de még Magyarországról is, Veszprémből – újságolta Fekete Levente tiszteletes, aki ottjártunkkor, szombat délben éppen a templombelsőt mutatta be egy kirándulócsoportnak, és helytörténeti érdekességeket mesélt nekik, például arról, hogy Nagyajtának valamikor négy országos vására volt: Julianna napján, áldozócsütörtökön, Kisasszony napján és aprószentek napján.


A mostani vásár, ha kivételesen nevezhetjük annak, egyszerű volt és ízléses: a fesztiválon ételt, italt is lehetett kapni, de a másutt szokásos sok bóvli helyett itt csak kézműves termékeket árultak a sátrak alatti eladók. Ezenkívül azonban a fiataloknak szánt esti koncertek mellett napközben gyermekfoglalkozások, előadások színesítették a rendezvényt, látogathatóak voltak a templom mellett a várfal bástyái is a szépen berendezett kiállításokkal és nemcsak. Az egykori védőbástyák most előadótermek szerepét töltötték be, szombaton délben például dr. Szekeres Attila István heraldikus értekezett címereinkről, majd pedig Nagyajtáról származó vagy ott élő művészek tartottak kerekasztal-beszélgetést, melynek tartalmára egyébként még visszatérünk lapunk hasábjain. De volt pálinkakóstoló is.


Érdekesnek ítéltük a székelykeresztúri Lelkes zenekar „hangszersimogatóját”, amelyen érdeklődő gyerekeknek mutatták be a nagybőgőt, a hegedűt, a brácsát és a gardonyt, elmagyarázva nekik mindegyik szerepét a zenekarban, minekutána a gyerekek népdalokat is tanulhattak, végül pedig kézbe vehették, „megsimogathatták” a hangszereket. Egyszóval érdemes volt Nagyajtára látogatni a hétvégén, de a megújult templom és a várfal persze máskor is várja látogatóit: arra biztatjuk olvasóinkat, ha tehetik, ne hagyják ki útitervükből. A távolabbról érkezők talán összeköthetik a bölöni templom és a miklósvári kastély meglátogatásával, mert ezeket is hasonlóképpen építészeti remekművekként, múltunk ékköveiként tartják számon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés