Van még nemzedék

Ha minden ostor rajtunk, kisebbségbe, sőt szórványokba nyomorított magyarokon csattan el, vékával ránk s ellenünkre szórt törvénytelen törvénycikkelyek ellenében magunk is szólásra kényszerülünk. Csattognak a tereken az ünnepi dobok, a szónokok beszéde pedig valami idegen, sosem volt magyar nyelvtől csöpög.

Nemrég olvastam a magyarországi Országos Széchényi Könyvtár igazgatójának, Tüske Lászlónak sirámait, (Magyar Hírlap, Budapest, Vitéz Anita: 2019. 3. 23), aggódom is, dühöngök is, miféle nyelven taglalja a 217 éves intézet bajait. A budai vár gyöngye, templomom volt nekem is sokáig az épület. Idézem az igazgatót: „Az itt őrzött szellemi örökség ezé a 15 millió magyaré. Csak az marad meg belőle, amire vigyázunk, s amit megmentettünk.” Nemes, nagy igazság. Nekem azonban hulló csillagokként ötlenek föl az erdélyi élmények a magyar nyelv lerontásáról. Hihetetlen, holott mindennapi tapasztalat a magyar nyelv tönkretétele, amellett, hogy egyre-másra érkeznek ősi anyanyelvünk be- és kitiltására a román parancsolatok.

Itt már a színeket is, a szavakat is rostálnunk parancsolják. Emellett a képzelt és a laposnál is hitványabb műveltség jegyében eltűnik például nyelvünkből a nemzedék szó, és elterjed, mint a spanyolnátha, a generáció. Adom át a szót az igazgató úrnak, aki nem is keletkutató, mint Szentkatolnai Bálint Gábor, Csoma Sándor, hanem orientalista. Az OSZK likviditási gondokkal küzd, az információk digitalizációjával, a konzorcium szükséges a modernizációban; ma az innovatív alkalmazások ideje van, könyvtári platformot dolgoznak ki, anyagi gondok között említi, hogy a cafeteriát sem tudják fizetni, mert az Országos Széchényi Könyvtár alulfinanszírozott.

Szól az interaktív múzeumpedagógiai programról az új generációk kedvéért. Kérdésre adott válaszaiban ismétlődik: nincs a teremtésben még egyszer 15 milliónyi magyar, kik az örököseink… Nekem mindenről a pusztulás jut eszembe, most is, nevezetesen, hogy az ilyen és hasonló nyelvhasználat ugyanvalóst sürgeti, hogy az a néhány milliónyi magyar is eltűnjön. Sepsiszentgyörgyről, Székelyföldről másolok két mai cégtáblát. The flower shop. Egy virágüzlet a Bánki Donát utcában. A másik: Saint George Tattoo Et Piercing. Ez a Bălcescu utcában.

Hogy minek is örülhetünk? Talán annak, hogy nem íratták ki kötelező módon románul is, ahogy az itt szokás. Az igazgató válaszaiban, Budapesten az is elhangzott, hogy kiszámítható stratégiára van szükség. Nos, Románia szándékoltan takarítja el a nyelvünket a föld színéről. Ebben nagy segítségére vannak mindazok, akik hétbe vágják, kitekerik a nyugaton, keleten egyaránt tisztelt magyar nyelvet.