Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
2019. november 22., 00:302019. november 22., 00:30
Inkább legújabb napjaink történelme, az ország és nemzetiségeinek sorsa rikító Európa amúgy is drámai mai történelmében. Az bizonyos, hogy ennek a jobb sorsra is érdemes vegyes népségnek asztalán nem szárad el, kamrájában nem penészedik meg a kenyér…
Egységes akarat uralja az országot, aztán ki hogyan jut kormányra vagy idelenn kenyérhez, mikro-fizetéshez, nyugdíjhoz, az a soron levő kormánykörökben és hivatalokban közömbös kérdés. Mindenki és minden csőcselék uralkodni akar, viszont ez az uralgási vágy általában a lopás, sikkasztás, habzsolás és az ennek érdekében végzett suttyombani törekvés, de inkább törtetés. Egységes a kormányok szándéka ebben a hajszában, még akkor is, ha minden tíz hónapban kormánycsere van.
Hogy mi mindent lehet tönkretenni tíz hónap alatt, s mennyi mindent lehet begereblyézni, te jó ég! Lám, még a zsák (lásd: hurcolkodás befelé), a zsák sincs kész, már kibúvik a szög belőle, a leendő politikus uralkodók simogatásaiból. Egyik kormányunk – mármint a nyakunkon – jobb, mint a másik, ám a jó ég se tudja, melyik egyik s melyik másik, ugyanis ezek politikai ikerszülemények; azt mondja itt végre az egyre kilátástalanabb néptömeg, hogy egyik kutya, a másik eb. Ott tartanak (mi itt bámuljuk), hogy még össze sem tákolták a legújabb kormányt, de már csikorognak, fröcskölnek az alkotó, a leendő alkotó elemek.
Ki az az ostoba? Aki kushad némán, és kívánja egyik vagy másik sáncba vezető társaság mohó győzelmét? Ez, kérem, ez az együttélés Romániában, egyre szegényebbek lesznek a maradék embermilliók, és várják a mentőöveket egy kormányát veszített kalózhajón. Egységesek lehetünk abban végzetesen (istenek őrizzenek!), hogy összeomlik itt minden. Jöhet az Európai Unió, kölcsönök garmada, aztán a visszafizetés hosszadalma.
Van-e, lesz-e egy segédírnok, aki elszámol a jövendőnek? Európa koldusai vagyunk, lyukas tarisznyákkal, de gőgös-gangos kormányokkal, melyek köpnek a jövendőre, de leginkább a honi magyarságra.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!