Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
2019. február 05., 00:082019. február 05., 00:08
Február 10–17. között ötödik alkalommal szervezzük meg a Házasság hete elnevezésű rendezvényt Erdővidéken. Az ökumenikus jellegű, kistérség szintű rendezvénysorozat az erdővidéki keresztény egyházak és nőszövetségeik, illetve civil szervezetek összefogásával valósul meg, nyolcnapos időtartama alatt sok-sok érdekes, változatos témájú előadás és más jellegű rendezvény segítségével kívánjuk az erdővidéki házaspárok, párok figyelmét felkelteni.
A tizennégy erdővidéki települést érintő, közel negyven programpontot tartalmazó rendezvénysorozatunk ünnepi istentisztelettel nyílik és zárul, keretében számos, a házassághoz és az együttéléshez kapcsolódó témájú előadásra és kerekasztal-beszélgetésre, önismereti interaktív tevékenységre és játékra kerül sor, neves helybeli és távolabbról érkező szakember közreműködésével. Továbbá filmvetítések, rajz- és fotókiállítások, rendhagyó irodalomórák és tematikus beszélgetések, általános műveltségi és sportvetélkedők, táncház és romantikus fürdőzés, illetve meghitt hangulatú, gyertyafényes vacsorák színesítik eseménysorozatunkat.
Ökumenikus rendezvényeink célja minél szélesebb körben felhívni a figyelmet a házasság, a család értékeire, azok megtartó erejére, valamint, hogy hasznos segítséget nyújtsanak a nehéz, krízishelyzettel szembesülő házaspárok, párkapcsolatban élők számára. Egyedülállóknak és házasoknak, ifjaknak és felnőtteknek egyaránt hasznos tanáccsal és ötlettel, megerősítéssel szolgálhat ez a hét.
A rendezvénysorozat részletes programja elérhető a világhálón (Facebook/Házasság Hete Erdővidéken), illetve olvasható lesz a Székely Hírmondóban is.
A szervezők
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!